Tíz éve avatták boldoggá Ceferino Namuncurát

Megszentelt élet – 2017. november 21., kedd | 9:00

Tíz éve avatták boldoggá Ceferino Namuncurát, a tizenkilenc évesen elhunyt, mapuche indián származású argentin fiatalt, aki szalézi papnak készült. Az évforduló alkalmából Ferenc pápa levelet küldött Esteban María Laxague viedmai püspöknek.

„Nagyon jó érzés fog el, ha arra gondolok, hogy Ceferino vágyott arra, hogy pap legyen, és népét szolgálja. Így kellett lennie. A pap mindig azonosul a népével, oly módon, hogy ideje, élete és személye a testvéreit szolgálja” – így ír Ferenc pápa levelében Ceferino Namuncuráról, aki Jézus Krisztusba és a Szalézi Családba vetett hittel tizenkilenc éves korában halt meg 1905-ben Rómában tüdőbajban.

A Szentatya felidézi a boldoggáavatási ünnepséget is: „Nagy hatással volt rám a tömeg, az emberek, akik az ország különböző részeiből jöttek, és az öröm, ami kiült az arcukra, hogy egyiket közülük boldoggá avatták, aki soha nem felejtette el gyökereit, népét, kultúráját.”

Amellett, hogy dicséri Ceferino Namuncurá vágyát, hogy papként szolgálja népét, a pápa levelében hangsúlyozza, hogy „a fiatalok nagylelkűen tudnak válaszolni, amikor Krisztus olyan hiteles és őszinte életen keresztül mutatkozik meg előttük, mint Ceferino élete”. És hozzáteszi azt az óhaját, hogy „sok fiatal ma is Jézusban találja meg élete szerelmét és a lendületet, hogy másoknak adja önmagát”.

Boldog Ceferino Namuncurá a legmeggyőzőbb bizonyítéka a hűségnek, amellyel Don Bosco első misszionáriusainak sikerült megismételni azt a csodát, ami a valdoccói oratóriumban történt: fiatal szenteket neveltek. A képzés, amit Ceferino tőlük kapott, egy tanulási folyamat része volt, amelynek alapja a megelőző nevelési módszer. A legmagasabb csúcsok felé azonban az indította el, amikor megismerkedett Savio Domonkos életével, akinek lelkes utánzója lett; valamint az elsőáldozás, amely által tökéletes hűséget kötött barátjával, Jézussal.

Boldog Ceferino Namuncurá az argentínai Chimpayban, a Valle Medio egy kicsiny falujában született 1886-ban Rosario Burgos és a mapuche indián Manuel Namuncurá tábornok hatodik gyermekeként. Egy szalézi misszionárius pap, Domingo Milanesio keresztelte meg nyolcéves korában. A Río Negro vidékén töltötte gyermekkorát. Úgy tartják, csodálatos módon élte túl, hogy egyszer a folyóba esett.

Apja, aki a mapuchék főnöke volt, katonai pályát szánt neki, azért Buenos Airesbe küldte tanulni, hogy hasznára legyen népének. Apjának jó barátja volt Luís María Campos tábornok, hadügyminiszter, Ceferino a haditengerészet iskolájában kezdett ácsnak tanulni. Ám mindössze három hónapig bírta, és írt apjának, hogy nem boldog ezen a helyen. Apja a korábbi argentin elnök, Luis Sáenz Peña tanácsára a szaléziakhoz küldte.

A IX. Piusz Kollégiumban műszaki akadémiára járt, és nemcsak kitűnő tanuló, de kiváló kórusénekes is volt. Amikor befejezte tanulmányait, apja maga mellett akarta tudni mint tolmácsot és titkárt, de Ceferino ekkor már szenvedélyesen szalézi pap szeretett volna lenni.

Bár általánosan rossz volt az egészségi állapota, elkezdte tanulmányait. 1904-ben Olaszországba kísérte Giovanni Caglierót, a rendalapító Don Bosco korábbi tanítványát, akit érsekké neveztek ki. Ceferino a frascatii Villa Sora szalézi kollégiumban folytatta tanulmányait, de az olasz tél egyre jobban megbetegítette. Rómába kellett szállítani, ahol 1905. május 11-én tüdőbajban elhunyt.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria