Tíz nap a békéért – Japán kezdeményezés az atomtámadás áldozatainak emlékére

2018. augusztus 10. péntek 17:35

A japán püspöki kar – mint minden évben – idén is megszervezte a „Tíz nap a békéért” elnevezésű kezdeményezést az 1945-ös hirosimai és nagaszaki atombomba-támadás áldozatainak emlékére.

Amerikai bombázók 1945. augusztus 6-án atombombát dobtak Hirosimára, augusztus 9-én pedig Nagaszakira. A helyi egyház Japánban már több mint harminc éve minden évben megszervezi a Tíz nap a békéért elnevezésű akciót. Az elhatározás azt követően született meg, hogy Szent II. János Pál 1981. február 25-én Hirosimában kiengesztelődésre hívott mindenkit.

„A súlyos regionális konfliktusok, a terrorizmus, a nukleáris fegyverek fenyegetése, a menekültek problémája, a diszkrimináció különböző formái, a gazdasági egyenlőtlenségek továbbra is veszélyeztetik a világ lakóinak békéjét” – fogalmaz az ez alkalomra írt üzenetében Joseph Mitsuaki Takami, Nagaszaki érseke, a japán püspöki konferencia elnöke. A főpásztor a nukleáris fegyverek betiltását kéri, és emlékeztet a vonatkozó ENSZ-egyezményre, amelyet csak néhány, összesen tizenegy ország ratifikált. „Az elrettentés a béke megtartásának kísérlete fegyverek által. A konfliktus tényezőinek növelésével – mint az ellenségesség, a kölcsönös bizalmatlanság, az érdekkonfliktusok – apránként megtörik a kiengesztelődés, a béke és a kölcsönös megértés alapjait.”

Andrea Lembo, a Külmissziók Pápai Intézete (PIME) Japánba kinevezett elöljárója a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta: a Tíz nap a békéért kezdeményezés azért szükséges, hogy a fiatal nemzedékek megismerjék, mi történt a második világháborúban, továbbá képzésük szempontjából is meghatározó. A kezdeményezés kiterjed Japán minden egyházmegyéjére, és más vallások képviselőit is bevonják, akik úgy érzik, a nukleáris probléma jelentős azért is, mert – bár eltérő körülmények között – az országot a közelmúltban megrázta a fukusimai atomerőmű balesete. Továbbá Japán közelében található Észak-Korea, melynek nukleárisfegyver-programja sokakat aggaszt. Fontos tehát, hogy a fiatalok megértsék a konfliktusok következményeit. Andrea Lembo gyakran viszi el a fiatalokat Okinawába, ahol még ma is nagyon érezhető az amerikai katonák jelenléte: ott megláthatják, hogy milyen az élet a fegyverek közelében a „béke” nevében.

Lembo emlékeztet: „Az atombomba miatt életüket vesztett személyek száma még ma is bizonytalan, ami megdöbbentő. Japánban ez az évforduló nagyon élő, mert sok család életében nyílt sebet jelent. A média ezekben az órákban ismerteti sok túlélő történetét. Fontos azonban megérteni, hogy a békét nap mint nap építjük a másokkal való kapcsolatban, amelyet mindig a megértés és a tisztelet jegyében kell megélni” – fogalmazott az elöljáró.

A japán püspökök üzenetükben arra utalnak, hogy az emberi méltóság abból ered, hogy az ember Isten képére teremtetett, tehát minden ember egy családot alkot. Istentől azt a küldetést kaptuk, hogy építsük a szolidaritást a kiengesztelődésen és a kölcsönös szereteten keresztül. Ebből a meggyőződésből kiindulva az információkat az igazság szeretettel való hirdetésére és egymás megerősítésére, kötelékek létrehozására használjuk. Mindig tartsuk szemünket a világ helyzetén, és imádkozzunk, hogy a politikusok folytassák a párbeszédet a kölcsönös előnyök és a béke érdekében, személyes érdekeik helyett – buzdítanak a szigetország főpásztorai.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-koszonom-hogy-hazajohettem-osei-szulofalujaba-latogatott-michael-august-blume
„Köszönöm, hogy hazajöhettem!” – Ősei szülőfalujába látogatott Michael August Blume

Michael August Blume-mal, hazánk apostoli nunciusával és Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével ünnepelte az öröm vasárnapját Himod hívő népe és mindazok, akik a rábaközi faluba érkeztek december 16-án, advent harmadik vasárnapján.

20:33
eljunk-ugy-hogy-annak-isten-is-oruljon-pal-feri-atya-az-oromrol
Éljünk úgy, hogy annak Isten is örüljön – Pál Feri atya az örömről

Pál Feri katolikus pappal, mentálhigiénés szakemberrel az örömről beszélgettünk a Gaudete vasárnap apropóján.

19:45