Tizenegy éves fennállását ünnepelte a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium

„De könyörögve kérlek,
Engem is embernek tekints…”

Ezekből a sorokból felsejlik valami fájdalmas és őszinte igény, amely hazánk társadalmi kérdéseit érinti. Felmerülhet a kérdés, személyesen hogyan állunk hozzá a cigány–nem cigány együttéléshez? Nekünk milyen tapasztalataink vannak? Mennyire vesszük egymást emberszámba? Mennyire vagyunk előítéletesek, vagy éppen mennyire bújunk jól hangzó ideológiák mögé? Mit lehetne tenni a cigány–nem cigány együttélés érdekében? Mit lehet tenni Magyarország legnagyobb lélekszámú kisebbségéért?

A jezsuiták nem ragadtak le a teológiai és filozófiai reflexiók tudományos diskurzusánál egy évtizeddel ezelőtt, hanem konkrét lépéseket tettek. Rendezhettek volna néhány pogácsázós konferenciát, ezen társadalmi kérdésekről vitatkozva, hangzatos nevű nyugat-európai teológusok egyházértelmezésének fényében, esetleg tükrében, jóllakottan egymás vállát veregetve, tanúbizonyságot téve szociális érzékenységükről és a szakirodalom naprakész ismeretéről.

De nem ez történt. Hofher József SJ, a szakkollégium egykori lelkésze – akik ismerik, csak „Hofi atya”-ként hivatkoznak rá – mesélt a kezdetekről, hogyan is bontakozott ki a Jezsuita Roma Szakkollégium alapötlete cigány értelmiségi fiatalok körében, és hogyan karolták fel jószándékú szakemberek, egyházi vezetők, és végül hogyan állt az állam a kezdeményezés mögé. A keresztény roma szakkollégium ötletétől a megvalósításig hosszú, kikövezetlen út vezetett örömökkel és nehézségekkel egyaránt; Hofi atya emberi döntéseket, összefogásokat, jellemeket, ügy mellé állásokat elevenített fel visszaemlékezésében.

Forrai Tamás SJ, a rendtartomány korábbi provinciálisa személyes tapasztalatairól és a jezsuiták lelkipásztori koncepciójáról beszélt. Az iskola, a lelkipásztori szolgálat és a szociális segítség oszlopait emelte ki, amelyek együttes megjelenése garantálja a hatékonyságot. A szakkollégium alapításakor provinciálisként állt az ügy mellé, felfedezve benne a hatalmas társadalmi igényt és lehetőséget egyaránt. Kreatív időszaknak nevezte az előkészítés folyamatát, beszélgetések indultak el, hogyan lehetne a roma fiatalokat egy szakkollégiumi modellben támogatni, majd megkezdődött az intézmény rendi előkészítése is. A jezsuiták meghozták a döntést, hogy létrehozzák a szakkollégiumot, eközben szoros együttműködésben voltak más történelmi egyházak képviselőivel is. Fontosnak látták, hogy együtt induljanak el ezen az úton: „Nagyon nagy társadalmi kihívásban kreatív új utakat kellett találni” – fogalmazott Tamás atya.

Ebben a folyamatban született meg a közös cél, egy új roma értelmiségi réteg formálása, keresztény értékrend alapján, akik tudatosan felelősséget akarnak vállalni közösségükért, s kettős cigány-magyar identitásukra pozitívumként tekintenek. Az intézménynek át kellett esnie a gyermekbetegségeken, de hamar megoldások is születtek. Ilyen volt például a mentorálási rendszer, amely a lemorzsolódás megakadályozására jött létre és működik hatékonyan a mai napig. Világosan látszott az is, hogy az intézménynek stabil támogatási háttérre van szüksége, amelyet az indulást követően az állam hamar magára is vállalt.

Tamás atya gyümölcsöket is említett visszaemlékezésében, kiemelve, hogy nagy számban sikerült egyetemi diplomához juttatni diákokat, létrejött továbbá egy szellemi központ, műhelyek és ezen formációk kreatív együttműködése révén. Úgy látja, a folyamatnak külső gyümölcsei is vannak: az egyházi intézmények is formálódtak ezáltal, hiszen a program integrálódott, természetessé vált, újabb szolgálatok születtek, ilyen például a Jezsuita Menekültszolgálat.

Kiss Ulrich SJ, aki szintén ott volt az intézmény alapításnál és a szakkollégiumi rendszer kialakításánál, felidézte németországi, illetve a Szent Ignác Szakkollégium működéséből levont tapasztalatait, emlékeivel, anekdotáival tette színesebbé a visszaemlékezést. Hiba György SJ, szakkollégiumunk lelkésze pedig a diákok közötti jelenlét tapasztalatairól osztotta meg gondolatait a vendégekkel.

A Hanns Seidel Alapítvány magyarországi képviselője, Fixl Renáta is köszöntötte vendégeinket, és kitért arra, hogy alapítványuk miért tartja fontosnak Magyarországon a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat támogatását. Az alapítvány a kezdetektől az ügy mellé állt, aktívan és elkötelezetten támogatva a hálózat programjait.

A Belügyminisztériumot Szakács F. Sándor, a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság egyházi és civil ügyekért felelős koordinátora képviselte, aki a Kárpát-medencei közösség megtartó erejét, a kormányzat együttműködési szándékát és vízióit hangsúlyozta.

Szabóné Kármán Judit, a szakkollégium rektora, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára és a roma társadalmi ismeretek képzés alapítója tudományos előadást tartott a magyarországi cigányság oktatásügyi történetéről és jelenéről. Ebben kitért a 2011-es KSH-adatok elemzésére is, rávilágítva a legutóbbi népszámlálás szomorú adataira, melyek a roma fiatalok felsőfokú végzettségének csekély arányáról tanúskodnak. Bizakodásának adott hangot ugyanakkor, hogy az egy évtizede fennálló intézményrendszer hatásai a 2022-es statisztikai adatokban már meg fognak látszani.

Az előadások után szakkollégistáink műsorát láthattuk, s az előző évben alakult JRSZ Budapest Band csalt könnyeket vendégeink szemébe. A bandát Sallai Jenő, Báder Józsi, Sárosi Máté, Orsós Robi és D. Nagy Márton munkatársunk erősítette. Sallai Jenő hegedűművészünk Mendelssohn E-moll hegedűversenyének I. tételével kápráztatta el a hallgatóságot, játékát Molnár Marcell zongoraművész kísérte. Ezt követően táncegyüttesünk adott ízelítőt a cigány néptánc szépségéből és gazdagságából, amelyet diákunk, Lakatos Ezékiel tanított be szakkollégistáink számára. Jankó Attila diákunk saját verset szavalt az előítéletről, a továbbtanulás általi kitörés lehetőségeivel. Diákjaink vastapsot kaptak a közönségtől, munkatársként pedig hatalmas büszkeség fogott el, mennyi érték és kincs van bennük és magában a programban.

A jubileumi nap lezárásaként szentmisén vettünk részt, amelyet Vízi Elemér SJ provinciális mutatott be, prédikációjában kitérve arra, hogy különböző emberek együttműködéséből milyen nagyszerű dolgok jönnek létre.

Az írás elején felmerült kérdésekre tizenegy évvel ezelőtt olyan válaszok születtek, amelyeket konkrét lépések követtek. Alulról fogalmazódott meg az igény, amelyet elkötelezett szakemberek karoltak fel. A történelmi egyházak összefogtak az ügy érdekében, ami mögé az állam is beállt, támogatásáról biztosítva a feleket. Van mit ünnepelni, és továbbra is van mit tenni e nemes ügyért.

Szöveg: Asztalos Dániel

Forrás és fotó: Jezsuita Roma Szakkollégium

Magyar Kurír