Több tízezer embert várnak Ferenc pápa bukaresti látogatására

Ferenc pápa – 2019. május 29., szerda | 22:22

Több tízezer katolikus és ortodox hívőt, valamint érdeklődőt várnak Ferenc pápa hétvégi bukaresti látogatására, amelyre szigorú biztonsági intézkedésekkel, forgalmi korlátozásokkal és egész napos programmal készülnek a szervezők – jelentették be május 28-án, kedden Bukarestben.

Ferenc pápa május 31-én, pénteken érkezik Romániába. Háromnapos útja során Bukarest mellett Csíksomlyót, Jászvásárt (Iasi) és Balázsfalvát is felkeresi. A pápának a román fővárosban tett pénteki látogatásáról a bukaresti római katolikus érsekség tartott sajtótájékoztatót.

Elmondták, a látogatás idején az iskolák zárva lesznek, a hatóságok így próbálják megkönnyíteni a közlekedést, hiszen számos forgalmi korlátozás lesz érvényben. Aurelian Bădulescu alpolgármester közölte, hogy egyes iskoláknak felkínálták, mérlegeljék a csütörtöki tanítási szünet lehetőségét is.

A látogatásnak két fontos mozzanata lesz, melyeket az emberek az utcáról vagy éppen a helyszínek közelében követhetnek. Ferenc pápa pénteken délután 5 órakor Dániel ortodox pátriárkával mond közös imát a román ortodoxok új, még épülőfélben levő székesegyházában, a Nemzet Megváltása-katedrálisban. Ezt követően, este fél 7 órától a római katolikus Szent József-székesegyházban mutat be a pápa szentmisét.

A város főbb belvárosi utcáit pénteken kora délután lezárják, a Szent József-székesegyházhoz ugyanis 25 ezer regisztrált embert várnak, akiknek egy része már 12 óra körül elfoglalhatja helyét a kijelölt szektorokban. A hívek számára szinte egész napos programot készítettek a szervezők, a pápalátogatás főbb mozzanatait óriáskivetítőkön követhetik, a holtidőket vallásos, kulturális, zenei műsorral töltik ki.

Adriana Racasan, a bukaresti érsekség szervezési kérdésekért felelős illetékese az MTI-nek elmondta, reményei szerint az érdeklődők száma akár a százezret is eléri majd, és a nem regisztráltak számára is lesz elég hely a kijelölt köztereken. A város központjában tizenhét nagyméretű kivetítőt szerelnek fel.

A szervezők elmondták, hogy a pápa miseruháját Bukarestben tervezték meg, és Lengyelországban készítették el.

* * *

Május 11-én mutatták be Ferenc pápa romániai látogatásának hivatalos himnuszát, melyet a Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegye tett közzé. A videoklip zenéjét és szövegét Ieronim Ambăruși, a főegyházmegye papja szerezte (aki maga is feltűnik a videoklip elején). A himnusz kifejezi a romániai hívek örömét, hogy május 31. és június 2. között országukban köszönthetik Ferenc pápát.

A Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegyét XIII. Leó pápa alapította 1883. április 27-én. Ez a legnagyobb területű romániai katolikus egyházmegye, a történelmi Havasalföld és Dobrudzsa teljes területét magában foglalja; körülbelül 40 ezer hívő él itt, akiket 66 plébánián 114 pap szolgál.

Forrás: MTI, Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegye

Fotó: HotNews.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria