Udvardy György érsek: Bátran keressük a szentségek ünneplésének lehetőségeit!

– Milyen gondolattal indította útjára az egyházi intézményeket az új tanévre?

– Fontos, hogy ne feledkezzünk meg a tanítás, a nevelés, az evangéliumhirdetés végső céljáról. Ha a körülményeket nézzük, vagy módszerekhez ragaszkodunk, a megszokott gyakorlatot akarjuk megőrizni, akkor nagyon sokszor kétségbe eshetünk, mert erre nincs lehetőség. Egy vírushelyzet ezt átírja, az eszközhiány teljesen átrendezi a kialakított gyakorlatunkat. Ezért mi nem erre figyelünk tanév elején, hanem sokkal inkább arra, hogy mi a tanítás célja. Miért vállalja valaki a pedagógusi szolgálatot, miben hisz, amikor a gyerekek és a szülők elé áll?

Hiszünk a növekedésben, a fejlődésben.

Hisszük, hogy az emberi létnek van értelme, hogy a kapcsolat éltet, hogy Isten kegyelmével felül tudjuk múlni önmagunkat. Hiszünk abban, hogy a minket körülvevő, megismerhető világ szép, jó benne lenni, fölismerni törvényszerűségeit.

Valójában a kulturális identitás körül rendeződnek az erőviszonyok. A mi identitásunk az, hogy ismerjük Krisztust. Hozzá kötöttük életünket, belé oltódtunk. Ezt nagyon fontos a tanév elején világosan látni, mert a nevelési célok, módok, a kapcsolati rendszer, az ünnepeink, a kultúránk mind arról beszél, hogy mit hiszünk Krisztusról. Azok a közösségek működnek hatékonyan szerte a világban, amelyeket világos elvek alapján, világos vezetéssel működtetnek.

Az intézményvezetőktől, a pedagógusoktól azt kértem, hogy merjenek a hitben is tanúk lenni, bátor döntéseket képviselni. Nem mindegy ugyanis ebben a zűrzavaros világban, milyen egyértelmű kérdéseket és válaszokat látnak maguk előtt a gyerekek.

– Megkerülhetetlen kérdés, ami átformálja mindennapjainkat, gondolkodásunkat, hitéletünket, közösségi létünket a néhány hónapja velünk élő vírus. Milyen antropológiai, hitbeli választ lehet adni? Mi adhat erőt ilyenkor?

– Gondolkoztam magam is a vírus megjelenésén és hatásán. Nagyon könnyű volt a bűnhöz hasonlítani, hiszen nagyon sokszor nem észrevehető. Nincs jelen, mégis hat. Egy-egy rossz cselekedettel átadjuk a másiknak a rossz szokást, rossz gondolatot. Észrevétlenül megfertőzzük a másikat, ő viszi tovább. A rossz szükségszerűen félelmet kelt a másikkal szemben, bizalmatlanságot szül, távolságot veszünk a másik embertől, és potenciális ellenfél lesz. Ez tipikusan a bűn logikáját írja le. A hatását is látjuk: mitől szenvedtünk leginkább a tavaszi időszakban? A bezártságtól, magánytól, elkülönüléstől, attól, hogy nem élhettük meg szokásainkat, nem ünnepelhettük meg a húsvétot.

Azok a szokások, hagyományok, amelyek erőt adtak, éltettek, kihullottak a kezünkből. Akkor mire alapul az én hitem? Ez volt számomra a legnagyobb kérdés:

hogyan tudom saját hitemet vagy püspöki feladatomat úgy teljesíteni, hogy a megszokott eszközök – akár a liturgia szent eszközei – nem állnak rendelkezésre?

A közvetítések révén sok hívőnek segítséget tudtunk adni, akik így kapcsolódtak egy-egy liturgikus ünneplésbe. Valójában így a hittel kapcsolatos információkat tudtuk átadni, vagy valamiféle hangulatot. Nem tette azonban lehetővé a másik ember közelségét. Látszik tehát, hogy nemcsak a hit tárgya, hanem annak módja is fontos. Ez újra azt a kérdést veti föl, hogy a megváltozott körülmények között mit gondolok a saját hitem tartalmáról, a kapcsolatokról. Bezár minket, korlátozza az ügyintézés lehetőségeit. Ezáltal sokkal inkább szembenézek önmagammal, mert a napi teendők lecsökkentek. A szembesülés lehet ijesztő, de lehet gyógyító is.

Nagyon sokszor nem merünk a mélyre evezni. Mert a mély félelmet kelt, szinte lehúz. Ugyanakkor szembesülést is jelent. Rádöbbenünk emberi létünk törékenységére. Minden pillanatom törékeny. Az is, amelyről azt gondolom, hogy uralható; az pedig még inkább, ami emberi szempontból is kicsúszik a kezemből.

S amikor egy láthatatlan létező meggyengít, kapcsolatokat, egészséget, életet, akkor kiemelkedik a lét törékenysége. Értékként – mert ez odaadható. Ez nemcsak a félelem kategóriájában értelmezhető, hanem a kitáguláséban is. A lét forrását fel tudom fedezni.

Sokkal több lehetőség van a szentségek ünneplésére, hitünk megélésére; sokkal több fantáziát ad a Szentlélek hozzá, mint ahogy ezt adott esetben tettük.

Arra próbálom buzdítani a paptestvéreket, katekétákat, hogy – felelős magatartást tanúsítva – legyünk bátrak! Legyen fantáziánk az eucharisztia, a szentségek ünneplésére! Akár szabadtéren, akár a gyóntatás megoldásában vagy az idősekről való gondoskodásban. Számtalan lehetőségünk van. Ez egy nagyon érzékeny időszak, ugyanakkor nem keresztényüldözéses időszak. Itt most nekünk csak fantáziára és okosságra van szükségünk ahhoz, hogy alkalmazkodjunk a megváltozott körülményekhez. Nagy reménnyel vagyok a jövő felé, mind a katekéták, paptestvérek, mind a pedagógusok és a szülők miatt, hiszen nagyon komoly helytállást mutattak az elmúlt időszakban – valószínűleg erre szükség lesz a jövőben is.

Az interjú teljes terjedelméban ITT olvasható.

A beszélgetés meghallgatható a Vatikáni Rádió magyar nyelvű honlapján.

Forrás: Pécsi Egyházmegye; Vatikáni Rádió

Fotó: Veszprémi Érsekség Facebook-oldala

Magyar Kurír