Üdvözítőnk Anyja, védelmezd fiaidat

„Istenünk, te Mária szűzi anyasága által örök üdvösséggel ajándékoztad meg a világot” – hangzik ünnepélyesen ez az örömteli megállapítás a Boldogságos Szűz Mária istenanyaságának ünnepén a szentmise könyörgésében. Anyaság és szüzesség egyszerre? – tehetjük fel joggal a kérdést. Külön-külön „hétköznapi” dolgok, de együtt csoda, mely által újabb csodában részesülünk: az üdvösségben. Mert az Üdvözítő szűz anyától születik.

Igen, anyaság, mely nem teher, hanem áldott állapot. Szüzesség, mely nem szégyen, hanem ragyogó erény. Mária tiszta testben és lélekben várakozik – eleinte úgy tudja, arra, hogy József felesége legyen –, de Isten mélyebb nászra hívó érintése Mária minden képzeletét felülmúlóan hozzáad ehhez egy még nemesebb küldetést: Messiást szülő anyává lesz.

Mária különös szereplője a történelmünknek. Egyszerű názáreti lány, aki kezdetben mit sem sejt, de már élete első pillanatától kezdve körülöleli őt a kegyelem. Isten szelíden megmutatja: noha a bűn megterhelte az egész teremtett világot, ő nem hagyja el gyengeségre hajlamos teremtményét, hanem maga jön el Fiában, hogy üdvösséget hozzon. A „Kegyelemmel Teljes” tiszta személyében már megkezdődik „az alapozás”: ahol „elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem” (Róm 5,20). Ahogyan a II. vatikáni zsinat tanít bennünket: „Mária, Ádám leánya elfogadván az isteni igét, Jézus anyja lett; Isten üdvözítő akaratát bűntől nem késleltetett, teljes szívvel átölelve az Úr szolgáló leányaként teljesen átadta magát Fia személyének és művének; s neki alárendelve vele együtt szolgálta a mindenható Isten kegyelméből a megváltás misztériumát” (Lumen gentium, 56).

Gábor angyal irányt mutat: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni”, aki „a Magasságbeli fia” (Lk 1,31–32) lesz. Jézus nevének jelentése: „az Úr szabadít”. Isten saját Fiát küldi szabadítóként, megváltóként, aki Máriától fog e világra születni. A főangyal világosan kimondja: „a Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35). Mária készséggel nyitja meg a szívét Isten üdvözítő akarata előtt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38).

XVI. Benedek pápa A Názáreti Jézus című trilógiájának harmadik részét Jézus gyermekségtörténetének szenteli. E kötetben így fogalmaz Róma emeritus püspöke: „Úgy gondolom, fontos, hogy az angyali üdvözlet lukácsi történetének utolsó mondatát is meghallgassuk: »Erre eltávozott tőle az angyal.« Elmúlt az Isten hírnökével való találkozás nagyszerű órája, az egész élet fordulópontja, Mária pedig egyedül maradt azzal a megbízatással, amely tulajdonképpen minden emberi képességet meghalad. Tovább kell mennie az úton, amely sok-sok sötétségen át vezet (…) egészen a kereszt éjszakájáig (…). Az angyal elmegy, a küldetés marad, s vele érik az Istennel való belső közelség” (III, 41). Jézus nem hagyja magára Édesanyját istenanyai küldetésében. Nem csak Mária Szentlélek-hordozó: az isteni Lélek is hordozza Máriát.

Szűz Mária istenanyaságának hitigazsága a legrégibb Mária-dogma. Krisztus valóságos istenségének és valóságos emberségének helyes megvallásából fakad: Mária a testet öltött, örök isteni Igét szüli e világra, ezért joggal hívhatjuk őt Istenszülőnek (Theotokos). Jóllehet ez a hitigazság együtt fejlődik a vele igen szoros egységet alkotó örök szüzesség hittételével, mégis előbb tisztázódnak a körvonalai (efezusi zsinat, 431).

A szüzességnek, az érintetlenségnek van egyfajta természetfölötti vonzereje. Ha tudjuk, hogy a ragyogó tisztaság, a szentség megőrzése komoly erkölcsi erőfeszítésbe, megszentelt küzdelembe kerül az illető részéről, akkor még jobban felnézünk az ilyen személyre. Isten Anyjának szüzessége messze több mint valami jámbor lelkület következetes megélése: az „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért” emberré lett Isten, az Üdvözítő szolgálata, s ezzel a mi szolgálatunk is. De miért beszélünk most Mária szűzi mivoltáról? Mert az istenanyaság csodáját nem szemlélhetjük igazán Mária örök szüzességének csodája nélkül. Szüzességének értelmét pedig istenszülői mivolta adja. Az Anya testének és lelkének tiszta temploma, mely a mindent újjáteremtő Isten munkálkodása folytán a kegyelem csodája, a legszentebb otthon lesz a közénk érkező Ige számára. S ő így is várja majd haza földi életét befejező Édesanyjának teljes személyét – megdicsőült testét és lelkét – a mennyei Atya házába.

A liturgiát élénk figyelemmel kísérő hívőnek szembetűnhet, hogy a Máriát illető négy hitigazságból hármat, istenanyaságát, szeplőtelen fogantatását és mennybevételét főünnepként üljük meg. De hol marad az örök szüzesség megünneplése? Az utóbbi nem kapott külön ünnepet, ez igaz, de – figyeljük meg – ott rejtőzik a január 1-ji ünnep miseszövegeiben, szoros egységben az istenanyaság többszöri említésével. Annyira elválaszthatatlan Mária istenszülői mivoltától, hogy Egyházunk sem szándékozik önállóan ünnepelni ezt. Ahogyan az elmélkedést nyitó könyörgésben is olvastuk: Karácsony nyolcadának betetőzéseként Mária szűzi anyaságát ünnepeljük.

Isten Anyja elválaszthatatlan az Egyháztól, Krisztus Testétől is, melynek a kegyelem rendjében szintén Anyja. Mekkora ajándék volt Isten hívő népe számára, hogy Ferenc pápa 2018-ban elrendelte az Egyház Anyjának liturgikus emléknapját! Mária anyai mivolta, szolgálata valósággal „meghosszabbodik” irányunkban: egyszülött Fiával együtt anyai szívére öleli minden gyermekét, akik a keresztségben Krisztus testvéreivé lettek. Szent II. János Pál pápa szavaival élve: „Ha Mária hite révén az örök Fiú testi anyja lett, akit a Szentlélek erejében az Atyától kapott szüzességének sértetlenségében, akkor ugyanabban a hitben felfedezte és elfogadta az anyaságnak azt a másik dimenzióját is, melyet Jézus messiási küldetése során kinyilatkoztatott (…), amikor szemei előtt és lelkében feltárult fia messiási küldetése, önmagától vált egyre nyitottabbá arra az »új« anyaságra, amely az ő, fia melletti szerepét feltárta” (Redemptoris Mater, 20).

És ha már az ezredforduló eme kiemelkedő szentjét említettem, aki mély, egyszerű, gyermeki hittel és szeretetének tisztán lobogó tüzével tekintett a Szűzanyára, zárásul legyen szabad felidéznem egy személyes emlékemet. II. János Pál pápa – míg ereje engedte – minden évben felkereste a római szeminárium növendékeit. 2001-es látogatása alkalmából egyházmegyéjének papja, Marco Frisina atya, a már itthon is egyre többek által kedvelt, kiváló zeneszerző oratóriumot komponált, melyet megtanított nekünk, és azzal köszöntöttük a Szentatyát. A mű egyik leghíresebb tétele (Madre, fiducia nostra – Anyánk, bizodalmunk) sokunkban mély nyomot hagyott. Ez az ének nem más, mint bizalomteljes odafordulás Isten Anyjához, aki egyúttal a mi égi Édesanyánk is. E tétel zárósorai erősítsenek bennünket istengyermekségünk örömteli megélésében. Ő kísérje zarándoklépteinket, aki istenanyasága által lett a mi Anyánkká is: „Üdvözítőnk Anyja, védelmezd fiaidat / Neked ajánljuk életünket, szívünket, / őrizz meg bennünket hűségben az isteni Szeretet iránt.”

Kovács Zoltán rektor

Kép: Carlo Maratti: A Madonna és a Gyermek

Magyar Kurír