Újabb három templomot gyújtottak fel Chilében

Kitekintő – 2018. január 16., kedd | 19:48

Január 16-ára virradó éjszaka, a Ferenc pápa megérkezését követő órákban újabb három katolikus templomot gyújtottak fel Chilében – adták hírül a helyi hírügynökségek. Két templom Cuncóban, a fővárostól hétszáz kilométerre, Araucanía régióban található, ahova a Szentatya január 17-én látogat el.

A chilei tűzoltóság jelentése szerint a két templomot egy időben gyújtották fel; a harmadik tűzeset az Isteni Gondviselés Anyja-plébánián történt a főváros, Santiago de Chile Puente Alto negyedében. Szemtanúk szerint ez utóbbi támadást egy öt főből álló csoport hajtotta végre, az elkövetők a helyszínen chilei és vatikáni zászlókat is égettek.

E három épület felgyújtásával már kilencre emelkedett a katolikus templomok ellen az elmúlt napokban elkövetett támadások száma a dél-amerikai országban.

Az AP hírügynökség szerint az utóbbi években a mapucse indiánok több templomot gyújtottak fel, hogy ezzel is felhívják a figyelmet követelésükre, hogy adják vissza ősi földjeiket és ismerjék el nyelvüket. Egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik csoport áll a mostani gyújtogatások mögött.

Ferenc pápa chilei útja során találkozik az őslakos népek képviselőivel is.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria