Újra látogatható a váci püspöki palota

Hazai – 2022. augusztus 1., hétfő | 16:52

Augusztusban újra megnyitja kapuit a váci püspöki palota és kertje, amely szervezett formában, idegenvezetéssel látogatható.

A csoportos vezetés minden pénteken és szombaton 11 órakor indul, első alkalommal augusztus 5-én. Természetesen más időpontokban is lesz lehetőség megnézni a klasszicizáló barokk épületet. Az előzetes bejelentkezéseket a lenti elérhetőségeken várják. A váci lakosok lakcímkártya felmutatásával minden hónap utolsó szombatján ingyenesen vehetnek részt idegenvezetésen mint Marton Zsolt püspök vendégei.

A püspöki palota és a hozzá kapcsolódó kert a hajdani püspökváros középpontjában, Vác belvárosában helyezkedik el. Történetének csaknem 250 éve alatt huszonegy püspök, illetve kormányzó lakta a palotát, amely országos jelentőségű műemlék. A palota jelenleg is püspöki lakhelyként működik, és máig őrzi múltjának különleges tárgyi, szellemi értékeit.

„Örömmel várjuk látogatásukat Vácon, a püspöki palotában, amelynek patinás épületét 18. századi püspökelődömnek, Migazzi Kristófnak köszönhetjük. Nevéhez fűződik a váci Nagyboldogasszony-székesegyház megépíttetése is, valamint a mai Vác barokk arculatának és számos meghatározó épületének a megszületése. Vác és benne a püspöki palota igazi kincseket rejt. Jöjjenek, és fedezzék fel! Legyenek vendégeim a váci püspöki palotában!” – olvasható a honlapon Marton Zsolt váci megyéspüspök invitálása.

Az érdeklődők többek között megtekinthetik az egykori szalonokat és a mai napig használatban lévő püspöki tárgyalót, valamint az egyedülálló szecessziós dekorációval rendelkező egykori püspöki irodát. Bepillantást kaphatnak a palota és az egyházmegyei központ hétköznapjaiba, és még az sem lehetetlen, hogy a főpásztor személyesen üdvözli őket a látogatás során.

További információ: latogatas@vaciegyhazmegye.hu; illetve ITT.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria