Újra teljes pompájában látható a kisszebeni főoltár

Kultúra – 2020. szeptember 24., csütörtök | 15:19

Több évtized után befejeződött a 1496-ban készült kisszebeni Keresztelő Szent János-főoltárnak, a középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és legdíszesebb szárnyas oltárának restaurálása. A késő gótikus remekmű szeptember 23-tól látható a Magyar Nemzeti Galériában.

A kisszebeni főoltárt 1944-ben, Budapest bombázásakor bontották szét és rejtették el. 1954-ben kezdték el a helyreállítását. A munkálatok a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) és a Szépművészeti Múzeum 2013-as újraegyesülése után kaptak új lendületet, amikor Dabronaki Béla restaurátor vette át a felújítás vezetését – idézte fel a szárnyas oltár szerdai sajtóbemutatóján Baán László, az intézmény főigazgatója.

Poszler Györgyi, az MNG Késő gótikus szárnyas oltárok című kiállításának kurátora elmondta: a 6,6 méter széles főoltár és a két, szintén a tárlaton látható mellékoltár egy tűzvész utáni újjáépítés során készültek a Bártfa és Kassa között fekvő Kisszebenben. A főoltár befejezését 1496-ra datálják. A késő gótikus műalkotás bezárt szárnyai egyedülálló módon a Hiszekegy „képregényszerű” ábrázolását mutatják. Ünnepi, azaz kinyitott állapotban Keresztelő Szent János életének állomásai láthatók a főoltár táblaképein. A főoltár egykor több emelet magas oromzattal rendelkezett, ennek azonban csak romjai maradtak fenn, ezért hitelesen csak az oromzat egy része volt helyreállítható.

Az egyházművészeti remekművet a barokk korban az akkori ízlés szerint restaurálták és némileg átalakították; az országos nyilvánosság előtt csak a 19. század második felében vált ismertté – mondta el Poszler Györgyi. A három kisszebeni oltárt 1896-ban, a millenniumi ünnepségekre szállították Budapestre, először az Iparművészeti, majd rövidesen a Szépművészeti Múzeumba.

Dabronaki Béla restaurátor kiemelte, hogy a főoltár rengeteg elpusztult eleme mellett számos darab „elképesztően ép” állapotban maradt fenn. A helyreállításkor ezért úgy döntöttek, hogy a kiegészítések is az eredeti részekhez hasonló aranyozást kapnak, ennek hiánya ugyanis tönkretette volna a műalkotás élvezetét. A hitelesség érdekében a kiegészítéseket közelről látható módon, finoman jelezték.

A szárnyas oltár végleges otthona a jövőben a Szépművészeti Múzeum lesz, ez az épület ad ugyanis otthont a Magyar Nemzeti Galériával újraegyesült gyűjtemény 19. század előtti részének – momdta Baán László a szeptember 23-án tartott sajtóbemutatón.

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria