Útkeresés, hivatás, döntés – Adventi rekollekciót tartottak gimnazistáknak a Sapientia Főiskolán

Hazai – 2021. december 8., szerda | 9:52

December 3-án Útkeresés, hivatás, döntés címmel adventi rekollekciót tartottak 11. és 12. osztályos diákok számára a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium közel száz diákját látták vendégül.

Az érkező gimnazistákat a főiskola hallgatói köszöntötték. A lelkinap közös imával, a Szentlélek segítségül hívásával kezdődött.

A ráhangolódást a tematikus napra a főiskola tanszékvezető oktatója, Papp Miklós morálteológus gondolatébresztő felvezetője segítette, amelynek során a döntésekről elmélkedett.

Előadásában Papp Miklós a tudatos életvezetésre hívta fel a figyelmet, és a szabadság számos aspektusát ismertette meg a hallgatósággal. A döntés meghozatalához gyakorlati tanácsokat is bemutatott: az imádság, az evangélium és a teológia, a realitás megismerése, az élő beszélgetések mind-mind olyan támogató eszközök lehetnek, amelyek elvezetnek egy megalapozott életdöntéshez. Érdemes az elithez, az igényességhez vezető utat keresni, amely gyakran kockázatos, és bátorság is szükséges hozzá, de az erő összpontosítása meghozza gyümölcsét, így lehet a „Krisztus által az egyénről elképzelt nagy tervet” megvalósítani – hangsúlyozta a morálteológus.

Az előadás után kiscsoportokban dolgozták fel a diákok a döntés témáját, a főiskola hallgatóinak vezetésével. A foglalkozásokon kiemelt figyelmet kapott annak biztosítása, hogy a diákok biztonságos közegben, bátran reflektálhassanak a felvetett kérdésekre; növekedhessen önismeretük és barátságokat köthessenek. A megosztások során válaszokat kerestek arra, mi lehet életük legnehezebb döntése, mi segítheti őket, és hogyan tud jelen lenni Isten a döntésekben.

Egy kis pihenő és frissítő után műhelyfoglalkozások következtek. Ki-ki személyes érdeklődése szerint választhatott a kilenc fakultáció közül. Lehetőség nyílt a ciszterci, premontrei, szalézi és ferences szerzetesi lelkiség, valamint a liturgia gyakorlatának közvetlen megismerésére, továbbá a hit és az online világ összekapcsolásának felfedezésére. A bátrabbak bezárkózhattak egy szabadulószobába, vagy csatlakozhattak egy önismereti műhelyhez, egy csoport pedig a belváros történelmi titkait ismerhette meg egy séta keretében.

A lelkinap szentmisével zárult a piarista kápolnában, melynek főcelebránsa Fehérváry Örs Jákó OSB, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora volt.

Varga Imre Kapisztrán OFM lelkesítő szentbeszédet tartott, amelyben kérdésekkel támogatta a diákokat: „Kaptam ma valamit? Gazdagodtam valamivel? Mitől leszek gazdagabb?”

A zenei szolgálatot a főiskola hallgatói végezték; a középiskolás diákok a ministránsokhoz és a zenekarhoz is örömmel csatlakoztak.

Forrás és fotó: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria