Útravaló – 2019. július 14., évközi 15. vasárnap

Nézőpont – 2019. július 14., vasárnap | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Földi István badacsonytomaji esperes-plébános ad útravalót.

Mai rohanó és érzéketlen világunkban hányan és hányszor fordítják el fejüket az utcán, amikor valaki rosszul van. Sőt, hallottam, amikor azt mondta valaki: „Én nem megyek oda, mert lehet, hogy részeg.” A másik pedig: „Nem akarok semmibe belekeveredni!” Ha valaki integet az út szélén, szinte senki sem áll meg. Féltik az autóikat, féltik az ülések kárpitját.

Ha megkérdeznénk fiatalokat: ki a segítségre szoruló felebarátod?, már a „felebarát” szónál megakadnának. Azt már nem is érdemes megkérdezni, hogy ki a szamaritánus ebben a történetben. Egy új világban élünk, ahol az egymás iránti érzéketlenség eluralkodott. Ha megjelenik is valahol egy kis odafigyelés egymásra, az a család. Azon kívül ritka. A „magaddal foglalkozz, és ne törődj mások életével, problémáival” mentalitást sajátítják el a gyermekek szüleiktől. Erre nevel a média, erről szólnak a televíziós sorozatok.

Jézus példabeszéde ma is tanít minket. Azért mondja az imént hallott evangéliumi jelenetben szereplő papról és levitáról, hogy meglátták az útszélen fekvő embert, és továbbmentek. Ha az ember a napba néz egy pillanatra, akkor a közeli tárgyak elsötétednek. Így a gonosz az Istenre néző embert is kísérti arra, hogy a környezetében élőket és problémáikat ne lássa meg. A pap is és a levita is a templom szolgálatában álltak, és valószínűleg igyekeztek a beosztásuk szerinti időre. Ezért nem akarták észrevenni a megsebesült embert, mert féltek attól, hogy ha odamennek, és megérintik, akkor beszennyezik magukat, és tisztátalanul nem lehet a szolgálatot teljesíteni.

Így volt ez Egyházunkban is, sok évszázadon keresztül. A felmerülő elméleti és filozófiai kérdések súlya, vakító fényessége azt eredményezte, hogy az érintett személyek annyira elfordultak a körülöttük lévő világtól, hogy ha látták is a segítségnyújtás szükségességét, továbbmentek a maguk útján. Meg is magyarázták, hogy ennél magasztosabb dolgokkal foglalkoznak. A tevékeny ember kísértése is hasonló ehhez: „Időre megyek!” „Miért pont én álljak meg!”

A megvetett szamaritánus azonban észreveszi a bajba jutott embert, és segít rajta. Ma is vannak olyanok, akik észreveszik a félholtra vert és sebekkel borított emberiség problémáit, és megsegítésére indulnak Afrikába, a Közel-Keletre vagy a harmadik világba. Oda, ahova kell a segítség. Jézus a mi lelkünket is föl akarja ébreszteni, hogy lépjünk oda szenvedő és bajba jutott embertársainkhoz, és segítsünk rajtuk. Lehet, hogy nem tudsz nagy távolságokba eljutni, de a közvetlen környezetedben is találsz útszélre sodródott embereket, kifosztottakat, akik arra várnak, hogy bekötözd a sebeiket. Ám neked is lehetnek saját előmeneteledet építgető elfoglaltságaid, amik érzéketlenné tesznek a közvetlen környezeted problémáival szemben. A munka túlhajszoltsága, az igényeid sokasága és a több jövedelem vágya hány esetben elfeledteti veled, hogy a saját életedben neked kellene pótolni hiányosságaidat. Így lesznek a közösséget nagy áldozatokkal felvállaló emberek saját háznépük zsarnokai és önző kényurai.

Jézus meghív minket arra, hogy nyitottak legyünk a környezetünkre. Tanuljunk a szamaritánustól, aki nem volt kiválasztott, de emberszívet hordott magában! Adj nekünk, Urunk, érző szívet!

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria