„Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn 14,23) Ma ennek a jézusi ígéretnek a beteljesedését ünnepeljük: Isten lehajolt, hogy miután a Feltámadott feltörte a halál kapuját, most azon keresztül testestől-lelkestől magához vegye a Szűzanyát. De ma az evangéliumi Mária történetének végső értelmét is felismerjük: „Mária pedig az Úr lábához ülve hallgatta szavait” (Lk 10,39–40) – a Szűzanya helyet kapott az Úr jobbján. Ahogy ugyanis Mária testet adott Jézusnak, és megtanította őt az Atya szeretetének emberi kifejezésére a földön, úgy a Fiú bevezetése ebbe a világba beletestesítette Máriát az örökkévalóságba. A Szent Szűz mennybevitelében tehát megjelenik az Egyház misztériuma, az egy test közössége Urával: „ketten egy test lesznek. Nagy ez a titok, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.” (Ef 5,31–32)
A mennyekbe fölvett Szűzanyát Angyalok Királynéjának hívja az Egyház, ami Mária mennyei dicsőségére utalva egyben magába foglalja bűntelenségének állítását, mert csak a bűn nélküli Mária lehet a bűntelen angyalok királynéja, vagyis ebben a képben összekapcsolódik a szeplőtelen fogantatás és a mennybevitel titka, miként Krisztusnál a fogantatás és a feltámadás csodája. A Szűzanya mennybevétele az evangéliumi új ember jövőjének reménycsillaga is, hiszen látjuk, Krisztus feltámadása után Máriával, az új Évával megkezdődött az új emberiség szülése és születése, Isten újból lehajolt hozzánk. A Szent Szűz a töviságból kinyílt rózsavirág, ami nem az emberiség megistenülése vagy önfelülmúlása, hanem Isten köztünk művelt csodája: mennyei szép rózsa, ahogy imádkozzuk a Loretói litániában.
Egy, az első századokból származó legenda szerint amikor a tanítványok hírét vették Mária haldoklásának, a világ minden tájáról összegyűltek János apostol házába. Tamás apostol azonban nem volt velük, nem is hitte el a Szent Szűz test szerinti feltámadását. A megdicsőült Mária viszont később megjelent, és átadta neki bizonyosságul ruhájának övét. A nyugati egyház oltárképei ennek nyomán sokszor jelenítik meg Mária mennybevitelét úgy, hogy a haldokló Istenszülő ágya körül a tanítványok imádkoznak, tömjéneznek, a megdicsőült Máriát pedig abban az állapotban mutatják, amint egy övet nyújt le az égből a tanítványnak.
Az összegyülekező apostolok amit elmulasztottak megtenni Jézus halálánál, azt most, a feltámadás tanúiként pótolják a Szűzanya haldoklásánál. Mária pedig mentőövet nyújt Tamásnak, hogy ne legyen hitetlen, hanem a legnagyobb csoda, a feltámadás után is őrizze meg nyitottságát az Úr további működésének befogadására: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn 15,9) Ez a kép és ünnep megtanít bennünket szeretni az Egyházat. Anyánk, az Egyház az a hely, ahol pótolhatjuk mulasztásainkat és aminek közösségében leróhatjuk a szeretet adóját az imádság és a szeretet cselekedetei által. Tőle kapjuk a mentőövet, a szentségeket és a tanítást, melyek hitünk erősítői, és itt nyújthatunk mi magunk is az örök életre átmentő kapaszkodót a tiszta hit és a helyesen megélt szeretet által mások számára: „azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik” (Lk 8,21).
Amikor 1950. november 1-jén XII. Piusz pápa kimondta a Szűzanya mennybevitelének dogmáját, Európa még alig lábalt ki a nemzetiszocialista diktatúrából, és már magán viselte a kommunizmus igáját. Mindkét rendszer a maga erejéből akarta megteremteni a paradicsomot, másoknak, de leginkább Isten emlékének a kiirtása árán. A XX. század talán legkiemelkedőbb pápája e péteri szolgálatával azt kiáltotta a világnak: mi képtelenek vagyunk a mennyország megteremtésére, mert a mennyország már kész, kapuja nyitott, és az juthat el oda, aki személyesen elfogadja Isten leereszkedését, hozzáhajolását.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria