Útravaló – 2020. augusztus 15., Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

Nézőpont – 2020. augusztus 15., szombat | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

„Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn 14,23) Ma ennek a jézusi ígéretnek a beteljesedését ünnepeljük: Isten lehajolt, hogy miután a Feltámadott feltörte a halál kapuját, most azon keresztül testestől-lelkestől magához vegye a Szűzanyát. De ma az evangéliumi Mária történetének végső értelmét is felismerjük: „Mária pedig az Úr lábához ülve hallgatta szavait” (Lk 10,39–40) – a Szűzanya helyet kapott az Úr jobbján. Ahogy ugyanis Mária testet adott Jézusnak, és megtanította őt az Atya szeretetének emberi kifejezésére a földön, úgy a Fiú bevezetése ebbe a világba beletestesítette Máriát az örökkévalóságba. A Szent Szűz mennybevitelében tehát megjelenik az Egyház misztériuma, az egy test közössége Urával: „ketten egy test lesznek. Nagy ez a titok, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.” (Ef 5,31–32)

A mennyekbe fölvett Szűzanyát Angyalok Királynéjának hívja az Egyház, ami Mária mennyei dicsőségére utalva egyben magába foglalja bűntelenségének állítását, mert csak a bűn nélküli Mária lehet a bűntelen angyalok királynéja, vagyis ebben a képben összekapcsolódik a szeplőtelen fogantatás és a mennybevitel titka, miként Krisztusnál a fogantatás és a feltámadás csodája. A Szűzanya mennybevétele az evangéliumi új ember jövőjének reménycsillaga is, hiszen látjuk, Krisztus feltámadása után Máriával, az új Évával megkezdődött az új emberiség szülése és születése, Isten újból lehajolt hozzánk. A Szent Szűz a töviságból kinyílt rózsavirág, ami nem az emberiség megistenülése vagy önfelülmúlása, hanem Isten köztünk művelt csodája: mennyei szép rózsa, ahogy imádkozzuk a Loretói litániában.

Egy, az első századokból származó legenda szerint amikor a tanítványok hírét vették Mária haldoklásának, a világ minden tájáról összegyűltek János apostol házába. Tamás apostol azonban nem volt velük, nem is hitte el a Szent Szűz test szerinti feltámadását. A megdicsőült Mária viszont később megjelent, és átadta neki bizonyosságul ruhájának övét. A nyugati egyház oltárképei ennek nyomán sokszor jelenítik meg Mária mennybevitelét úgy, hogy a haldokló Istenszülő ágya körül a tanítványok imádkoznak, tömjéneznek, a megdicsőült Máriát pedig abban az állapotban mutatják, amint egy övet nyújt le az égből a tanítványnak.

Az összegyülekező apostolok amit elmulasztottak megtenni Jézus halálánál, azt most, a feltámadás tanúiként pótolják a Szűzanya haldoklásánál. Mária pedig mentőövet nyújt Tamásnak, hogy ne legyen hitetlen, hanem a legnagyobb csoda, a feltámadás után is őrizze meg nyitottságát az Úr további működésének befogadására: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn 15,9) Ez a kép és ünnep megtanít bennünket szeretni az Egyházat. Anyánk, az Egyház az a hely, ahol pótolhatjuk mulasztásainkat és aminek közösségében leróhatjuk a szeretet adóját az imádság és a szeretet cselekedetei által. Tőle kapjuk a mentőövet, a szentségeket és a tanítást, melyek hitünk erősítői, és itt nyújthatunk mi magunk is az örök életre átmentő kapaszkodót a tiszta hit és a helyesen megélt szeretet által mások számára: „azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik” (Lk 8,21).

Amikor 1950. november 1-jén XII. Piusz pápa kimondta a Szűzanya mennybevitelének dogmáját, Európa még alig lábalt ki a nemzetiszocialista diktatúrából, és már magán viselte a kommunizmus igáját. Mindkét rendszer a maga erejéből akarta megteremteni a paradicsomot, másoknak, de leginkább Isten emlékének a kiirtása árán. A XX. század talán legkiemelkedőbb pápája e péteri szolgálatával azt kiáltotta a világnak: mi képtelenek vagyunk a mennyország megteremtésére, mert a mennyország már kész, kapuja nyitott, és az juthat el oda, aki személyesen elfogadja Isten leereszkedését, hozzáhajolását.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria