Útravaló – 2020. július 5., évközi 14. vasárnap

Mindegyikünk szereti, ha nem egyetlen szava vagy tette miatt mondanak róla valamit, akár jót, akár rosszat. És az évek alatt mi is megtanuljuk, hogy jobb, ha nem vagyunk túl gyorsak az ítélkezésben, hanem tájékozódunk, figyelünk, időt adunk magunknak és a másiknak is. Türelem kell ehhez, és az, hogy akarjam megismerni a másikat, bizalmat szavazzak neki azzal, hogy időt hagyok mélyebb, alaposabb megismerésére.

Nincs ez másként Jézussal sem. A vele való kapcsolathoz is idő és türelem kell. Jó tájékozódni itt is, hogy alaposabb képet kaphassak. Jézus ma olvasott szavai is érthetőbbek lesznek, ha megnézzük szövegkörnyezetét, ha elolvassuk a teljes fejezetet.

A fejezet elején Keresztelő Szent János tanítványai jönnek Jézushoz, és kérdezik, hogy valóban ő-e a Messiás. Hiába hallott róla, hiába keresztelte meg és találkozott vele, János sem hiszi igazán, hogy Jézusban a Megváltó érkezett el. Aztán korholja azt a nemzedéket Jézus, hogy olyanok, mint a piacon a gyerekek, akik panaszkodnak, hogy hiába akarják dirigálni a többieket, azok nem engedelmeskednek. Így akarta dirigálni az a nemzedék Keresztelő Jánost és Jézust is: olyan vallást hirdessenek, amilyet ők akarnak. Aztán korholja Jézus a városokat is, amerre járt, Korozaint és Betszaidát, hogy miért csak a csodák kellenek nekik, és nem Jézus.

Ezek előzik meg az Úr ma olvasott szavait. Jézust bőven elkeseríthették ezek az események, ezek a reakciók. Elkeserítheti, hogy nem akarják elfogadni, befogadni őt, hogy csak a felszín kell az embereknek, és nem hajlandók közeledni hozzá, nem akarják a közelségét. Bizony ezzel ma is szembesül Jézus is és Egyháza is. A külsőségek fontosabbak, a dirigálás bőven megvan a társadalom részéről, hiszen mennyire a maga képére akarja alakítani a krisztusi tanítást a világ, mennyire csak a csodák kellenének, de ennél több nem. Jézus személye, Isten közelsége, ami igazi kihívás volna az embernek, elutasításra talál, nem engedjük közel magunkhoz.

Jézus, látva ezt a hozzáállást, szomorú lesz, és ebben a szomorúságban nyilatkozik meg lelkének mélye, és vallomást tesz magáról, mert mi is akkor vagyunk a legérzékenyebbek, amikor támadnak, amikor ellenkeznek velünk. És bár szomorú Jézus, mégis teszi tovább a dolgát, mert tudja, hogy ki ő, és miért küldték. És tudja, hogy mivel jár a küldetése, lesz ellenhang, lesz ellenség, lesz csúfolódás, de mindez nem akadály. Ereje nem abból van, hogy mit gondolnak róla az emberek, vagy mit mondanak neki, mit reagálnak. Az ő ereje abból van, hogy egy az Atyával. Ezt a mély kapcsolatot nem kezdheti ki semmi és senki.

Ezt a kapcsolatot csak azok értik meg, akik a kicsinyek közül valók, akik alázatosan el tudják helyezni magukat az Istennel, a Teremtővel való kapcsolatban; akik nem akarnak mások lenni, mint akinek Isten teremtette és alkotta őket. Isten kiválasztása más logikát követ, mint a világé: „Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak.” (1Kor 1,27–28)

Persze nem elég pusztán kicsinynek lenni, hanem kell hogy megtanuljuk Krisztus útját: hordozni az ő igáját, és az ő közelségében maradni az imádság által, a szentségi élettel.

Magyar Kurír