Útravaló – 2020. május 26.

Nézőpont – 2020. május 26., kedd | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Jézus az utolsó vacsorán mondott főpapi imájában az Atya elé áll, szemét az égre emeli – ahogy ennek nyomán a pap is ezt teszi az átváltoztatás szavai előtt –, és kéri, dicsőítse meg őt, valamint könyörög értünk. Amikor ez a mennybemenetel hetében áll előttünk, tudjuk, Jézus nem önmagában állva mondja e szavakat az Atyának, ugyanis már mögötte vagyunk mi, akiket bekapcsolt győzelmébe a húsvét titka által. Jézus szerint az igék, a tanítás az Atyáé, ezt adta át nekünk, így jelent meg köztünk. Most pedig, hogy emberségét visszaadja Atyjának, bennünket is elhelyez Isten országában: „tied mindaz, ami az enyém” (Jn 17,10).

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria