Útravaló – 2020. május 30.

Nézőpont – 2020. május 30., szombat | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Péter, alighogy megkapta az Úr ráruházott hatalmát, hátrafelé tekint, holott éppen azt mondta a Mester, az ilyen ember nem alkalmas Isten országára (vö. Lk 9,62). Krisztus talán számított is erre, éppen ezért a hivatalviselés által formálja. A mennybemenetelt és a végső időt összekötő úton Jézus szüntelenül alakítja, neveli nemcsak Pétert, hanem az egész Egyházat. De ebben a kapcsolatban sok mindent és sok mindenkit magunk mögött kell hagynunk, el kell veszítenünk azért, hogy szem elől ne veszítsük azt, ami egyedül lényeges. És ha ebben megerősödtünk, akkor kapjuk vissza új és sokszoros módon a neki ajándékba adott dolgokat, ügyeket, személyeket.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria