Útravaló – 2020. október 25., évközi 30. vasárnap

Nézőpont – 2020. október 25., vasárnap | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

Akinek van jogosítványa, jól tudja, hogy mennyi tiltó és eligazító tábla van az utak mentén. És azt is tudja, hogy ezek nem a szabadságunkat korlátozzák, hanem az életünket védik. Már ha betartjuk a rajtuk lévő utasításokat. Amikor vezetni tanultam, és elsőbbségem volt, bátran hajtottam be egy kereszteződésbe, mire az oktatóm megszólalt: „Szép dolog, hogy elsőbbséged van, de csak akkor ám, ha
meg is adják neked!” Szabályok és tiltások, melyek nemcsak rám vonatkoznak, hanem a másik emberre is. Kölcsönösen be kell tartani őket, hogy az életünk megmaradjon. A híres brit gondolkodó, Gilbert K. Chesterton az egyik művében így ír a korlátokról és a szabadságról: „Lehetséges, hogy a katolikus tanítás és fegyelem olyan, mint egy fal, de ez a fal játszóteret kerít be. A kereszténység az egyedüli keret, melyben a pogány öröm fennmaradhatott. Képzeljük csak el, hogy gyermekek játszadoznak a tengerből magasan kiemelkedő sziget gyepes ormán. Míg a szirt szélén ott állt a fal, a legbolondabb játékba is nyugodtan belevethették magukat, s a sziget olyan lett, mint egy lármás gyerekszoba. Ám egy napon leomlott a fal, és elébük tárult a veszély a maga meztelenségében. Nem zuhantak a mélybe, de mikor barátaik visszatértek, ott találták őket összebújva és dideregve a sziget közepén, és ajkukon elnémult a dal.” (Igazságot! [Orthodoxy] 149–150. o.)

A sok parancs és tiltás ismeretében egy zsidót és minket is meglep Jézus mai válasza az evangéliumban: szeress. Nem ezt várnánk, hiszen pénteki böjt, vasárnapi mise, gyónás és kötelező ima, ami eszünkbe jut a parancsok hallatán. Szeress: három dimenzióban is szeress. Mert háromdimenziós vagy te magad is. Szeress felfelé, szeress befelé, szeress kifelé. És így már be is töltötted a rendelkezésre álló teret. Így már nagyon jól érthető Chesterton zseniális meglátása is: a fal megléte, a szabályok megléte, melyek mindenki számára egyértelműek, lármás gyerekszobává alakította a szigetet. Az öröm és felszabadultság tere alakult ki, mert mindenki tudta, hogy meddig mehet el. Mindenki tudta, hogy mik a játékszabályok, és hogy mi fér bele a térbe. De mit jelent ez a krisztusi szeretet? Lehet-e érzelmet, érzést parancsolni? Mit akar mondani Jézus? A szeretet érméjének is két oldala van: jóindulat és jóakarat, ugyanakkor mély érzések és érzelmek is jellemezhetik. De nem feltétlenül jár együtt ez a kettő. Amit parancsol Jézus, az a jóakarat, jóindulat a másik felé. Isten felé, felebarát felé, magam felé. Két parancs, amin az egész törvény és a próféták, azaz egész vallásunk és vallásos életünk nyugszik. Keresd a szeretetet az életedben. És cselekedd a szeretetet. Ez legyen az első az életedben. „Ha önmagunknak keressük a boldogságot, sohasem találjuk meg”, de ha merünk nyitni a másik felé, ha megszabadulunk a félelemtől és a haragtól, ha meg tudunk bocsátani, és a jót akarjuk a világban, akkor csodák fognak történni életünkben, akkor az élő és igaz Isten szolgálatában megtaláljuk életünk értelmét és boldogságát. Akkor igazi örömöt találunk az életünkben, ami annyira hiányzik már nekünk. Mert igazi öröm az, ha az örök értékek mentén tudunk élni, és ha ezzel az örömmel meg tudjuk ajándékozni a másikat is. Az igazi, krisztusi szeretet szabadságot ad nekem is és a másiknak is, mert nem elvár, hanem ajándékoz és ajándékként tud tekinteni mindenre és mindenkire az életben. Korlátok, tiltások? Segítség inkább, hogy tudjunk igazi örömben élni, Isten gyermekeinek felszabadult örömében.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria