Az egyházi kommunikációról tanácskoztak Nagyváradon

Kishírek – 2017. június 22., csütörtök | 9:08

A tömegtájékoztatás 51. világnapjához kapcsolódott a június 17-én nyolcadik alkalommal megszervezett nagyváradi egyházmegyei médianap. A „Remény és bizalom a kommunikációban” címmel és témában szervezett szakmai találkozón előadások hangzottak el és műhely-beszélgetéseket folytattak.

Micaci Cristian, a nagyváradi püspökség pasztorális referense köszöntötte a Posticumban egybegyűlteket. Ferenc pápa a világnap alkalmából közvetített üzenete a keresztény reménységről szól, ehhez kötődik a médianap témája és címe is: „Remény és bizalom a kommunikációban”.

A szakmai napon a világi sajtó és az egyházi média képviselői, önkéntes laikusok, papok és szerzetesek vettek részt.

Böcskei László püspök megköszönte a szervezők kitartó munkáját, majd a Szentatya üzenetére hivatkozva az Egyház és a média közreműködéséről szólt.

A médianap előadója Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia televíziós referense volt. A malom forog, ha a vizet rábocsátják, de azt nem a malom dönti el, mit őrölnek benne, ezért alapvető, hogy az Egyház milyen anyagot szállít a „malomnak”, azaz a médiának – fogalmazott Török Csaba. Hozzátette: az információnak kézzelfoghatónak kell lennie; tudnunk kell, mi az információ, és mi az, ami zavarja. Elég volt a „kudarc prófétáiból”, akik csak a romlást és a pusztulást látják, s amint a pápa is írja: lépjünk túl a rosszkedven, mely azt a benyomást kelti, hogy a gonosznak nem lehet gátat szabni. A jelenlegi kommunikációs rendszerben az a logika uralkodik, hogy a jó hír nem kelendő, tehát nem hír. Fontos lenne nyíltan és kreatívan kommunikálni; nem engedhetjük meg, hogy a gonoszé legyen a főszerep. Az egyházi kommunikációnak kapunyitó, átvezető szerepe kell, hogy legyen, akárcsak az apostolok üzenetének. A jó hír lényege, hogy az élet nem csupán történések logikát nélkülöző láncolata; az események hálójában megtalálhatjuk, mi az öröm, mi teszi értelmessé az egészet. Az égő csipkebokor története egyes megközelítések szerint nem metafizikai, hanem egzisztenciális létre mutat rá: Isten mindenkori jelenlétére életünk történéseiben: „Az vagyok, aki veled leszek” – hangzott el a médianapon.

Forrás: Nagyváradi egyházmegye, Bihari Napló

Fotó: Nagyváradi egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria