Várják az önkéntes beteglátogatók jelentkezését Szombathelyen

Hazai – 2020. augusztus 12., szerda | 9:48

Hosszabb kihagyás után tartottak ismét lelkinapot a Szombathelyi Egyházmegye önkéntes beteglátogatói számára augusztus 1-jén, szombaton a szombathelyi püspöki palotában. A következő alkalom szeptember 5-én, szombaton lesz, amelyre nemcsak a gyakorló beteglátogatókat várják, hanem a szolgálat iránt érdeklődőket is.

A délelőttöt szentmisével kezdték, amelyet Molnár Árpád szombathelyi kórházlelkész mutatott be. Prédikációjában a személyes megtérésre hívta fel a figyelmet. Arra bátorított, hogy a Jézus beszédében szereplő tövisek, vagyis az e világi gondok ne tántorítsanak el bennünket a szent szolgálat ellátásától.

A szentmise után Kiss Béla mellkassebész főorvos tartott előadást. Az elkötelezett katolikus szakember megosztotta a jelenlévőkkel nemcsak orvosi, de keresztény hívő tapasztalatait is, és betekintést engedett a szombathelyi kórházban végzett tudományos kutatások világába is. A beszélgetés témája volt a koronavírus-járvány is, mely valószínűleg még több éven át is köztünk marad, befolyásolva ezzel életünket.

A lelkinap végén a beteglátogatók megkapták a Magnificat – Vigasztaló szó a szenvedőknek című kiadvány második számát. A havonként megjelenő ingyenes kis újság a hónap egy fontos ünnepét és egy-egy kiemelkedő keresztény példaképet mutat be. Található benne egy vers, valamint a Szentatya gondolatai, imaszándéka. A lap végén a kórházi istentiszteletek időpontja, a kórházlelkész, valamint a koordinációs iroda elérhetősége mellett praktikus információk is helyet kaptak.

A havonta megrendezett beteglátogatói lelkinapot „Meglátogattatok” mottóval hirdetik meg, ezzel emlékeztetve Jézus szavaira: „Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25,36) A következő alkalom szeptember 5-én, szombaton lesz, ugyancsak a püspöki palotában, 9 órai kezdettel.

A következő alkalommal is szeretettel látják azokat, akik úgy érzik, hogy Jézus őket is várja a betegek, idősek szolgálatára. Számukra külön képzést tartanak majd.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria