Veres András Nagyboldogasszony ünnepén: A hívő embernek hirdetnie kell Mária megdicsőülését

Koncelebrált Reisner Ferenc általános helynök, Kálmán Imre püspöki irodaigazgató, Böcskei Győző székesegyházi plébános, Simon Dávid segédlelkész és Fülöp Tamás újmisés. Az oltár szolgálatát a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet kispapjai végezték.

A szentmise bevezetőjében Veres András elmondta: a búcsún való részvétel különleges kiváltságokkal jár. A bűnbánatunkkal és a szentmise kegyelmei által bűneinktől és azok terhének a súlyától is megszabadulhatunk. Minden bűnnek van olyan következménye, amit csak az isteni kegyelem és akarat tud elvenni. Gondoljunk arra, hogy a mennybe felvett Szűzanya nemcsak ennek a templomnak, hanem ennek az egyházmegyének is a Védasszonya. Ahogyan Szent István annak idején felajánlotta országunkat Istennek és a Szűzanyának, ugyanúgy tegyük meg mi is: családunkat, népünket, nemzetünket ajánljuk a Szűzanya oltalmába, Isten szeretetébe!

Nagyboldogasszony ünnepe egy igazi katolikus örömünnep, hiszen Krisztus halál feletti győzelmének így egy ember részesévé vált.

Isten az üdvösség ruhájába öltöztette a Szűzanyát, 

ahogy a teológia mondja: testestől-lelkestől felvette őt mennybe – fogalmazott szentbeszédében a főpásztor.

VI. Pál pápa azt írta: ezt az ünnepet az Egyház mintául és vigaszul állítja az egész emberiség szeme elé, hogy végül is a reménység valósággá vált. Ezt Pál apostol úgy fogalmazta meg: „Amint ugyanis Ádámban mindenki meghalt, úgy Krisztusban mindenki életre kel” (1Kor 15,22).

Ez az üzenet azoknak is szól, akik csak az anyagvilágban hisznek. Lelke mélyén ugyanis mindenki remél a halhatatlanságban. Nem véletlen, hogy még a materialista ember is nyomot akar hagyni maga után tetteivel, gondolataival, műveivel. A halhatatlanság érzése legyőzhetetlen az emberben. De azért is az örvendezés ünnepe Nagyboldogasszony-napja, mert Istennek kedve telik teremtményeiben, akik hűek maradnak hozzá, akik az ő útján járva fejezik be az életüket. A Boldogságos Szűz Mária ilyen ember volt. Érdemes annak tudatában lennünk, hogy nemcsak egy példaképet láthatunk a Szűzanyában, hanem egy olyan közbenjárót, aki nélkül szegényebbek, gyarlóbbak lennénk. Éppen ezért az ő megdicsőülését ne csak önmagunk számára, hanem más emberek számára is ismertté kell tennünk. Ezért van a sok Mária-kegyhely, a sok Mária-ünnep, és azért imádkozunk naponta a Szűzanyához, hogy minden ember figyelmét felhívjuk arra, hogy

Istennél egy egészen különleges segítőnk, pártfogónk van.

A felbecsülhetetlen értékű, Koh-i-Noornak nevezett gyémántot régóta ismerték, ám akkor vált világhírűvé, amikor Viktória királynő koronájába foglalták. Nagyboldogasszony ünnepe hasonlít ehhez. 1950-ben XII. Piusz pápa dogmaként hirdette ki, amit a hívő emberek már a IV. század óta hittek. Képzőművészeti ábrázolás van arról, hogy a Szűzanyát úgy tisztelték, aki a halála pillanatában részesévé vált Isten dicsőségének, mert testestől-lelkestől a mennybe felvette Isten. Az Ő megdicsőítése egy nagyon fontos viszonyítási pont kell, hogy legyen életünkben. Hallottuk az evangéliumban, hogy a Szűzanya azt imádkozta a Magnificatban, „ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék” (Lk1, 48). Azt azonban hangoztatnunk kell, hogy a Szűzanya dicsőítésének csak Krisztussal való viszonyában van létjogosultsága és értelme.

Egészen sajátos a mai ünnep magyar elnevezése: Nagyboldogasszony, hiszen sok nyelven Szűz Mária mennybevételének nevezik. A magyar nyelvben nagyasszonynak az arisztokrata családból születetett vagy a királyi család női tagját nevezték. Szűz Mária nem születése, hanem Isten megdicsőítése által lett Nagyasszony. De azzal is összefüggésben lehet ez, hogy nagyon boldog asszony, mert életében beteljesedett számára az, amire életében vágyott, amiben egész életében remélt: eljutott Isten színe látásra, a megdicsőültek közösségébe.

A hívő embernek hirdetnie kell Mária megdicsőülését.

Szent Bernát írta: Ha szem nem látta, fül nem hallotta, és emberi szívbe nem jutott olyan boldogság, amilyet Isten azoknak készített, akik őt szeretik, akkor ki tudná megmondani, mit készített annak, aki szülte és aki mindennél jobban szerette őt? Nincs művész, költő, zeneszerző, festő, aki képes lenne Mária szépségét, dicsőségét megjeleníteni. Hiába faggatta a szobrászművész a lourdes-i jelenés után Bernadettet, az elkészült alkotásra azt mondta a látnok: a látomás sokkal szebb volt, olyan szépet nem láttam, mint amilyen szépnek ő tűnt fel előttem.

Nekünk, akik ebben az egyházmegyében élünk és gyakran betérünk a székesegyházba,

legyen bátorító példa a Szűzanya megdicsőülése, és legyen lelkiismereti kötelességünk, hogy az ő megdicsőüléséről másokat tanítsunk.

Az igazán hívő emberek a munkanap ellenére is eljönnek, hogy köszöntsék a Szűzanyát, hálát adjanak az ő megdicsőítéséért, és kérjék szeretteik és önmaguk számára a pártfogását.

Miután Kosztolányi Dezsőn elvégezték az életmentő gégemetszést, már csak írásban tudott kommunikálni feleségével. Augusztus 15-én csak ennyit írt: „Nagyboldogasszony van. Vidd a virágot a kápolnába.” A halálosan beteg költő olyan üzenetet ad nekünk, amit mindnyájunknak meg kell fontolni. Olyan egyedülálló, mennyei pártfogónk van a Szűzanya személyében, akit köszöntsünk, dicsérjünk, rendszeresen vigyünk elé virágot. Lehet ez imádságunk vagy szó szoros értelmében virág, gyújtsunk mécsest előtte. Itt, ebben a templomban a csodálatosan könnyező kegykép előtt van erre lehetőség.

Legyen előttünk örökös példakép, hogy mindnyájan eljussunk Isten dicsőségére.

Gárdonyi Géza azt a gondolatát fogalmazta meg az Útra-készülés című versében, hogy halála után szeretne időnként megfordulni ebben a világban, hogy lássa szerettei életét, azt, hogy mi foglalkoztatja az embereket, szeretné látni a kertjében növő virágokat:

„S ha jő az éj, s én újra visszatérek,
egynéhány szál gyöngyvirágot letépek,
és felviszem a csillagfényes égbe.
Megkeresem a Jézus Anyját véle.”

Legyen nekünk is a mai napon képzeletben, valóságban egy ilyen virágszál a kezünkben, amellyel köszöntjük Égi Édesanyánkat – zárta szentbeszédét a főpásztor.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír