Ismét versünnepre készülnek Székesfehérváron

Hazai – 2020. február 26., szerda | 16:03

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Versünnepet, amelynek döntőjét a költészet napjához kapcsolódóan április közepén tartják. A versünnepről szóló, február 25-i sajtótájékoztatón Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a rendezvény jelentőségéről beszélt.

A főpásztor elmondta, hogy az egyházmegye a kezdetektől bekapcsolódott a tehetséggondozó programba. Hiszen „a versek arról beszélnek, amit az ember magában érez, de nehezen tud megfogalmazni és szavakba önteni”. Spányi Antal rámutatott: a versünnepeken, a szavalás által a fiatalok is átélhetik mindazt, amit a legnagyobb magyar költők hazaszeretetről, szerelemről, családról, természetről elmondanak verseikben.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a versünnepen a költészet, az emberi értékek, a közösség, a fiatalság témái kerülnek előtérbe. Mint mondta, Kubik Anna vezetésével a zsűri választ majd egy győztest, de valójában mindenki nyertes, aki részt vesz ezeken az alkalmakon.

Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy a város a versünneppel 2010 óta lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy az irodalom közelében maradjanak.

*

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a jelentkezők először válogatón vesznek részt, amit március 7-én rendeznek meg a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A tizenkét továbbjutó versenyzőt a Vörösmarty Színház színészei készítik fel, a döntőt április 18-án tartják a városháza dísztermében.

Forrás: MTI

Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye (archív)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria