Vezetői tanácskozást tartottak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központjában

Hazai – 2020. január 17., péntek | 10:46

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye tíz köznevelési és három szociális intézményének vezetői tanácskoztak január 15-én a püspöki hivatalban.

A vezetőket Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte. Elmondta, hogy az év elején egy szentségimádás alkalmával a következő gondolatot „kapta” a Példabeszédek könyvéből: „Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld 4,23). (Ez a szentírási rész Szent István király ünnepén hangzik el a szentmiséken.) A főpásztor arra kérte a jelenlévőket, hogy napjaink rohanó, zűrzavaros világában őrizzék meg a szívük tisztaságát. Mindannyian felelősek vagyunk a ránk bízottakért. Ha sikerül a szívünket megőrizni Istennek, és lehetőséget adunk arra, hogy rajtunk keresztül másokat is elérjen a szeretetével, akkor megtapasztaljuk, hogy általunk is élet fakadhat. Ezért tegyük készségessé szívünket Isten akarata számára, hogy az örök élet ajándéka másokhoz is eljusson! – mondta Palánki Ferenc.

A püspök hangsúlyozta, hogy az adott intézményben dolgozók, tanulók élete sok szempontból függ a vezetőtől, illetve a fenntartótól. Az biztos, hogy az egyházmegye részéről megvan a támogatás, a segítőkészség ahhoz, hogy a szolgálat, a munkavégzés által Isten országa épülhessen.

Béres Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye gazdasági igazgatója megköszönte a tavaly végzett „áldozatos munkát és az eredményes együttműködést”. Tájékoztatta a vezetőket a 2019. évi zárással, elszámolással és a beszámoló készítésével kapcsolatos teendőkről, határidőkről, valamint a 2020. évi intézményi költségvetés készítésével kapcsolatos feladatokról. Felhívta a figyelmet az intézményi szabályzatok aktualizálására, a törvényi változások követésére, valamint tájékoztatta a vezetőket a bérfejlesztésekről és a helyszíni ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatokról.

Molnár Katalin, a Debrecen-Nyíregyházi Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának (EKIF) főigazgatója a 2020-ban életbe lépő jogszabályi változásokról (óvodába járás, tankötelezettség, beiskolázás, iskolaérettségi vizsgálatok, szakképzési törvény módosítása, nemzeti alaptanterv) tájékoztatta a vezetőket, majd megköszönte a 2019/2020. tanév I. félévében zajlott nagy sikerű egyházmegyei szakmai napok megrendezését.

Molnár Katalin beszámolt az elvégzett fenntartói szakmai ellenőrzés tapasztalatairól és eredményeiről is. Egyeztetett a félévi nevelőtestületi értékelő-elemző tanácskozások időpontjáról, és tartalmáról. Megköszönte az aktív részvételi szándékot a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2020. szeptember 19-i rendezvényére (közös szentmise a Kossuth téren és fáklyás felvonulás).

A püspöki hivatalban megtartott tanácskozáson Némethné Székely Julianna, a Svetits Intézet gimnáziumának igazgatóhelyettese röviden tájékoztatta a jelenlévőket a 2020. május 9-én megrendezendő egyházmegyei közösségi nap részleteiről, az addig elvégzendő feladatokról, az előkészületekről.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria