Vízkereszt ünnepe a kiskunhalasi katolikus középiskolában – KÉPRIPORT

Kishírek – 2022. január 12., szerda | 10:11

Január 6-án, vízkereszt napján ünnepi szentmisén vettek részt a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum (TEKO) diákjai.

A szentmisét Gyirán Péter iskolalelkész mutatta be, melynek keretében felidézték Urunk, Jézus Krisztus megkeresztelkedését, első csodatételét a kánai menyegzőn, amikor a vizet borrá változtatta, illetve a háromkirályok látogatását Betlehembe.

A liturgiában a hagyományoknak megfelelően vízszentelésre is sor került.

Gyirán Péter atya az ünnepi szentmisét követően megáldotta a kiskunhalasi katolikus közoktatási intézmény épületét.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Facebook/II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum Kiskunhalas

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria