XXIII. János pápa lett az olasz hadsereg védőszentje

2017. szeptember 13. szerda 17:39

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció június 17-én kiadott dekrétuma Ferenc pápa felhatalmazásával Szent XXIII. Jánost az olasz hadsereg védőszentjévé nyilvánította.


A vatikáni dikasztérium indoklásként utal a szent pápa tábori lelkészi szolgálatára, amely során előmozdította a keresztény erények gyakorlását a katonák körében. A kongregáció rámutat XXIII. János életének példájára és a béke iránti állandó elkötelezettségére is. A vonatkozó bullát szeptember 12-én a hadsereg római székházában adta át Santo Marciano érsek, tábori ordinárius Danilo Errico tábornoknak, az olasz hadsereg vezérkari főnökének.

Az ünnepség alkalmával megáldották a pápa mellszobrát, és megnyitottak egy kiállítást is, amelynek címe Szeretem Olaszországot – Szent XXIII. János, a béke embere. A tárlatot a bergamói XXIII. János Pápa Alapítvány és az olasz tábori lelkészség állította össze. Fotók és rövid szövegek mutatják be Angelo Giuseppe Roncalli életének különböző állomásait attól kezdve, hogy 1901-ben és 1902-ben katonai szolgálatát teljesítette, egészen az első világháborúig, melynek során egészségügyi tisztként, majd tábori lelkészként tevékenykedett.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
papi-szolgalat-kommunizmus-idejen-varju-imre-atyaval-beszelgettunk-20181022155222
Papi szolgálat a kommunizmus idején – Varjú Imre atyával beszélgettünk

Varjú Imre azok között a papok között volt, akik 1956-ban a kórházakban segédkeztek, iratokat sokszorosítottak, majd a megtorlás idején börtönbe kerültek. A súlyos történelmi pillanatokban átélt tapasztalatairól kérdeztük őt. A 2014-ben készült interjúnkat olvashatják nemzeti ünnepünk alkalmából.

12:00
az-eucharisztia-az-egyhaz-eletenek-forrasa-egyhazmegyei-eucharisztikus-lelkinap-oroshazan
Az Eucharisztia az Egyház életének forrása – Egyházmegyei eucharisztikus lelkinap Orosházán

A második előkészületi évre meghirdetett mottó jegyében szerveztek egyházmegyei lelkinapot október 20-án a Békés megyei Orosházán. Az eseménynek a város Jézus Szíve-temploma adott otthont, melynek szomszédságában áll az egyetlen olyan kültéri emlékmű, melyet az 1938-as kettős szentévben állítottak.

2018. október 22. hétfő