Zalaegerszegen ünnepelt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász

Hazai – 2020. november 23., hétfő | 14:10

Zalaegerszegen, a Jézus Szíve-templomban gyűltek össze a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai november 21-én, hogy hálát adjanak az elmúlt év kegyelmeiért, és elismeréseket adjanak át munkatársaiknak, támogatóiknak. Az ünnepséggel kezdetét vette az egyházmegyei karitászszervezet 30., jubileumi esztendeje.

Mint Tuczainé Régvári Marietta, az egyházmegyei karitász igazgatója az egyházmegye honlapjának elmondta: három évtizeddel ezelőtt Konkoly István megyéspüspök felkérésére kezdődött a szervezet felépítése. Győrvári Edithtel együtt kezdték meg a munkát, elsőként a családsegítő megszervezésével. Majd jöttek a további feladatok, munkatársak. A kitartó szervezésnek köszönhetően már az első évben 44 plébániai karitászcsoport működött. Jelenleg több mint 900 önkéntes munkatárs vesz részt az emberek segítésében, szánja idejét, energiáját, kapcsolatait a rászorulók támogatására. Az évek során rengeteg feladatot vállaltak: gyermektábort szerveznek Nardán, elindult a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása Vásárosmiskén, Nagylengyelben, Kemenespálfán, Egyházashetyén, működik a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, a Hársfa Ház, a Szikla Szociális Központ. A karitásznak ma is van helye és szerepe az emberek segítésében, az állami szociális háló mellett – mondta az igazgató.

A karitász munkatársai a szeretet követei – fogalmazott Székely János megyéspüspök ünnepi szentbeszédében. – Másként éljük meg a valóságot, ha kényelmes otthonunkban lakunk, és másként, ha nehéz körülmények között. Szent Erzsébet a világ gazdagabbik felén született, hiszen királylány volt. De rájött arra, hogy a szegények között érzi magát jól, nagy szívvel szolgálta őket.

A Bibliában azt olvassuk: Isten megparancsolja népének, hogy szeresse a szegényt, a rabszolgát, az idegent. Mivel mindezt maga is megtapasztalta. Így születik meg az ókorban talán egyedülálló módon a rabszolga-felszabadítás intézménye, majd a rabszolgaság eltörlése. Isten népe átélte a szenvedést, a szegénységet, ezért érzéke lett ahhoz, hogy segítsen a szegényen, a gyengén. Talán ti is átéltetek már hasonlóan nehéz pillanatokat, ezért tudtok másokkal annyira együttérezni, segíteni, adni. Aki átkerült már az életben a túloldalra, megérti azokat, akik ott élik le az egész életüket – fogalmazott a megyéspüspök. Akárcsak az irgalmas szamaritánus, úgy minden karitászmunkatárs arra kap meghívást, hogy anyai szíve legyen, ami megrendül, ha látja a szenvedést, és természetes legyen számára az, hogy ad.

Amikor Isten emberré lett, átjött a másik oldalra: nem palotában született, hanem barlangistállóban, és vállalta a szenvedést a kereszten mindannyiunkért. Isten átjött a szenvedők oldalára, és minket is ugyanerre hív.

Ha tudunk így élni, szebb lesz az életünk és szebb lesz általunk a világ, zárta szentbeszédét Székely János.

A szentmise végén adták át az elismeréseket. Az emberek szolgálatában végzett munkája elismeréseként Caritas Hungarica díjat kapott a bagodi karitászcsoport vezetője, Büki Mariann; a zalaegerszegi Jézus Szíve-plébánia karitászcsoportjának vezetője, Kovács Erzsébet és munkatársa, Joó József. A karitász támogatásáért Péntek Károly, a Magnetic Áruházak kft. ügyvezetője és Molnár Ferenc családi gazdálkodó vehettek át elismerést.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria