„Az én betlehemem” pályázat a mátészalkai katolikus iskolában – KÉPRIPORT

Kishírek – 2020. december 11., péntek | 12:39

A Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda különleges pályázatot hirdetett hagyományteremtő céllal az idei adventi időszak előtt a mátészalkai intézmény tanulói számára. Bálint Albertné rajz- és vizuális kultúra tanár beszámolóját közöljük.

Arra kértük a gyermekeket és családjukat, hogy tervezzék meg és készítsék el azt a betlehemet, amely szerintük méltó a karácsony ünnepéhez.

Várakozáson felüli volt a lelkesedés és a részvétel.

Közel kilencven betlehemet állítottunk ki iskolánk aulájában, a parányitól, az egészen nagyméretű alkotásokig.

A családok példás összefogásról tettek tanúbizonyságot, a gyerekek elmondása szerint a testvérek és a szülők is szívesen bekapcsolódtak a barkácsolásba. Több kedves szülő háláját is kifejezte az ötletért, mert ezzel a közös meghitt tevékenységgel élőbbé és meghittebbé vált családjuk számára az adventi időszak.

A betlehemek elkészítése során felhasznált anyagok nagyon változatosak voltak. A legtöbb pályamunkában megjelent a környezettudatosság is, hiszen a figurák újrahasznosított anyagokból készültek.

Voltak, akik a népi hagyományoknak megfelelően természetes anyagokkal, fahánccsal, termésekkel, kukoricacsuhéval dolgoztak.

Napról napra egyre nagyobb örömmel szemléltük a meglepően fantáziadús, gazdag formavilágú betlehemeket.

Felső tagozatos diákjaink a Szent Család-ikonokról grafikákat is készítettek.

Az én betlehemem kiállítást a második adventi gyertyagyújtás alkalmával Heidelsperger István atya, iskolánk lelkivezetője nyitotta meg.

Nagyon hálásak vagyunk minden kedves családnak a részvételért, mert munkájuknak köszönhetően ebben a korlátozásokkal teli időszakban valóban adventi hangulat költözött iskolánk aulájába, megszentelődött a tér.

Az elkészített betlehemek jelképezik mindazokat az értékeket, amelyeket katolikus iskolánk képvisel. Érezzük, hogy minden baj ellenére iskolánk tanárai, diákjai és családjuk egy élő közösséget alkotnak, amely a közös cél érdekében bármilyen helyzetben képes összefogni.

Ennek a pályázatnak mindannyian nyertesei vagyunk, hiszen lélekben feltöltődve várhatjuk szívünkben a fényt, Jézus Krisztus megszületését.

Forrás és fotó: Öröm-hir Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria