„Cselekvő iskola” és játék Márton Áron püspökkel

Kishírek – 2021. március 9., kedd | 16:47

Márton Áron szülőfaluja kilenc hónapos programmal készült a püspök születésének 125. évfordulójára: játékra hívták a diákokat. A tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola csapata, a felső tagozatosokból álló háromfős „Tenki Boys” is részt vett a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum által meghirdetett versenyen. A négyfordulós online megmérettetésről a felkészítő hitoktató írt beszámolót.

„Élmény, kreativitás, játék, öröm, tudás és – mint minden verseny, ez is – kihívás volt mindannyiunk számára, gyerekeknek, pedagógusnak egyaránt” – írta a felkészítő pedagógus. A tenki csapat tagjai: Mutnyánszki Donát 5. osztály; Somogyi Bence, Szalmási Zsombor 7. osztály.

A gyerekeknek négy feladatot kellett megoldaniuk: menüsor az 1939-es évből; a csapat címerének elkészítése; Márton Áron püspök életéhez kapcsolódó épület vagy helyszín makettjének kivitelezése; köszönőlevél írása a püspök nevében a gyerekeknek; Instagram-poszt a püspök lelkünket megérintő beszédei közül, képpel illusztálva.

„A versenyre való jelentkezéssel, részvétellel elsődleges célom a gyerekek keresztény, erkölcsi nevelése volt. Jó lehetőségnek találtam, hogy mindezt – Márton Áron életét megismerve – játékos formában tehetjük meg. A verseny végén elmondhatom, hogy mindezeknek sikerült megvalósulniuk. A feladatok megoldása igazi csapatmunka volt: gyerekek, én mint a munkájukat segítő pedagógus, szülők, nagyszülők végig együtt dolgoztunk – formálva ezzel a közösségépítést, segítve a családok, családtagok közötti kapcsolatok erősödését. A keresztény erkölcsi nevelésük mellett hatalmas tudásanyaggal bővült az ismeretük a kreatív játékos feladatok megoldása során” – szerepel Molnár Judit hitoktató beszámolójában.

Az online eredményhirdetésen különleges ajándékban részesülhettek a játék résztvevői: Kovács Gergely gyulafehérvári érsek videoüzenetben mondott köszönetet a diákoknak és felkészítőiknek.

A versenyen 70 csapat, 210 tanuló indult, melynek fődíját 12 csapat diákjai és tanárai nyerték – köztük a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola csapata, a „Tenki Boys”. Fődíj: egy négynapos tábor Csíkszentdomokoson augusztus 24–28-ig.

„A verseny számunkra elérte a célját. Elfáradva, de annál nagyobb örömmel telt meg a lelkünk a verseny végére. Cselekedtünk, játszottunk, tanultunk!” – fogalmaz írásában a tenki csapat felkészítő hitoktatója.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria