„Fiam, őrizd meg szívedet!” – Missziós napot tartottak Tolnán

Kishírek – 2018. szeptember 12., szerda | 10:54

Szeptember 7-én, pénteken missziós napot rendeztek Tolnán, Szent István királyra emlékezve.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Fiam, őrizd meg szívedet!” (Péld 4,23) – az István király fiához írt intelmeire is hatást gyakorló Példabeszédek könyvének e szavai szolgáltak a missziós nap mottójaként.

A rendezvény szentmisével kezdődött. Ravasz Csaba plébános beszéde mellett a tolnai Szent Mór Általános Iskola és a Szent István Gimnázium diákjainak az államalapító királyról előadott misztériumjátéka színesítette a rendezvényt.

A nap folyamán párhuzamosan zajlottak a programok: Szőts Bálint vezetésével Istent dicsőítették a részt vevő fiatalok és felnőttek; kézműves-foglalkozásokon fonalgrafikával keresztet, méhviaszból gyertyát, cukorból tized rózsafüzért készíthettek az érdeklődők; a Caritas-sarokban az önkéntesek zsíros kenyeret és hűsítőt osztottak.

A gimnázium épületében közel másfél órán át zajlott a Szent István királlyal kapcsolatos szellemi vetélkedő. A sportpályákon sokan szurkoltak a csapatoknak. A középiskolás és felnőtt korosztályt a „Meghallgat-lak”, valamint a gyónás és lelkibeszélgetés lehetőségei várták.

Háromfordulós történelmi-kulturális rejtvény, illetve a „Szakrális Szelfi” eredményhirdetése is szerepelt a missziós nap programjában.

A tolnai rendezvényen koncertet adott Varga Miklós. Az énekes, aki Szent István mellett Jézus Krisztust is több ízben megformálhatta a színpadon, koncertje előtt szerepélményeiről és családjáról beszélt.

Az eseményt Nyúl Viktor pasztorális helynök, valamint Ravasz Csaba tolnai plébános Szent Istvánt aktualizáló gondolatai és áldása zárta.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria