„Mintha egy másik világban járnánk” – tanúságtétel a szentségimádásról

Kishírek – 2020. november 11., szerda | 10:13

November 5-én a Katifi közösség szentségimádást tartott a papi és szerzetesi hivatásokért a pécsi belvárosi templomban.

2018-ban, az V. Bátai gyalogos zarándoklat alkalmával Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó főpásztori felelősségétől vezérelve meghirdette, hogy az egyházmegyéhez tartozó plébániák minden hónap első csütörtökén ajánljanak fel szentségimádást a papi és szerzetesi hivatásokért. A híváshoz csatlakozva a Katifi tagjai is azért gyűltek össze, hogy imádságban hordozzák a hivatásokat.

*

A szentségimádáson részt vevő Balassa Sára tanúságtételében osztotta meg lelki élményét.

„Mindig nagyon várom ezeket az alkalmakat, amikor másfél órát tölthetek Jézussal nyugalomban, békében, miközben annyi minden történik ez idő alatt. Ennek a november eleji estének – amikor a Belvárosi templomban a kihelyezett Oltáriszentség előtt, a félhomályban letérdeltem és Őt szemléltem – a legnagyobb tapasztalása az volt, hogy eltöltött Jézus békéje. Az összes problémám, ami létezett, nem számított többé, bár ott voltak a tudatomban, és bizonyos tekintetben az este során átgondoltam mindet, nem süllyedtem el a kétségbeesésben, mert a szentségimádás nagy biztonságot adott. Ilyenkor nagy előrelépéseket tudok tenni életem minden területén, legyen szó akár a családról, párkapcsolatról, hivatásról. Ezek nagyon fontos témák! Gyakran látom a barátaimon is, ahogy a mindennapok terheit hordozzák, és ez nehéz feladat, akárcsak az, hogy a felelősségteljes kérdésekben állást foglaljunk. De Jézussal minden nehézséget képesek vagyunk átvészelni. A szentségimádások alatt gyorsan elrepül a másfél óra, és minden alkalommal feltöltődve indulunk haza, mintha egy másik világban járnánk, mint előtte.”

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria