„A terített asztal ünnepe” – A családok Jézus Irgalmas Szívében Családközösség lelkiségében

Kishírek – 2021. március 24., szerda | 11:55

A Ferenc pápa által meghirdetett és 2021. március 19-én megnyitott, családnak szentelt különleges évre készülve szervezett találkozót a Családok Jézus Irgalmas Szívében Családközösség a pócspetri katolikus templomban.

„A templomban a »terített asztal ünnepe« nagy meglepetésünkre valóban menyegzős asztal volt” – írta beszámolójában Tatár Péterné Krisztina. A Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség meglepetése várta őket a templomban; a családközösség tagjai lépésről lépésre bontották ki a szimbólumokkal feldíszített asztalokon lévő ajándékokat. Minden, ami a megterített asztalon volt, az imádságuk része lett a délután folyamán.

„Meglepő volt a helyszín, amely meghitté és különlegessé tette számunkra az ünnepet. Bennünk van az Isten, aki öröktől fogva kiválasztott minket egymásnak. Házasságunk az Istenbe nyúlik, fontos, hogy ne válasszuk ezt külön, ezért terítették meg nekünk az asztalt az Úr Jézus körül. Körülvettek minket az imádságos falak, az Úr Jézus jelenléte az Oltáriszentségben.

Szenes István atya a fazekasmester képét bízta ránk: Amikor igent mondtunk egymásra, akkor az Isten kezébe is adtuk magunkat, hogy ő képezzen ki bennünket jó fazekasmesterré. Hisz

egymás számára fazekasmesterek vagyunk. Kell a konfrontáció, mert Isten így tud formálni bennünket.

Ha nehézségeink vannak, akkor egymásba kell kapaszkodnunk.

A család a szeretet iskolája. Önajándékozásban élünk, állandóan ajándékozzuk magunkat egymásnak. Ez megment minket attól, hogy önző módon birtokoljuk egymást. A szeretet iskolájában ajándékként fogadom a másikat.

A család az imádság iskolája, amelyben együtt tudjuk felemelni a kezünket Isten felé.

A család a szolgálat iskolája, ha a másik ajándék, akkor arra vagyok rendelve, hogy szolgálatára legyek a házastársamnak, gyermekeimnek. Egyszerre hordozzuk azt, aki szeret és akit szeretnek.

A délután folyamán az első meghitt mozzanat során a Szentírásban, az Énekek éneke szavaival, vagyis Isten szavával vallhattunk egymásnak szerelmet, mely egész mélyen elérte a szívünket, lelkünket. Mély imádság volt ez halk zeneszó kíséretében.

A terített asztal első szimbóluma az aranyszínű csigaház volt. Ez a párunkat jelképezte. Belenéztünk a szívünkbe, lelkünkbe, és kerestünk ott egy komoly szót, ami a párunknak szólt, olyan személyeset, amit csak ő ért. Ezzel

üzenve neki, hogy kijöhet a csigaházából és újra rám bízhatja az életét. Közel kellett hajolunk és egymás fülébe súgni az üzenetet.

Így cseréltünk csigát.

Második jelképként egy villát, tányért és két szelet süteményt találtunk az asztalon. Gesztus-ima volt, amire ebben meghívást kaptunk. Engedd meg, hogy a másik táplálja testedet. Tápláltuk és falatról falatra etettük nagy szeretettel és odaadással egymást, közben figyelve rezdüléseinket.

Egy gyönyörű narancsszínű rózsatövet találtunk még az asztalunkon, melyet házi feladatként otthon őriznünk és óvnunk kell. A gyönyörű kis virág színe is jelkép volt, hiszen akik egymással házasságra léptek, azokban Isten szeretete mindig jelen van. A velünk ünneplő jegyespár a tisztaság jelképeként fehér rózsatövet kapott.

Egy szívvel és rózsával díszített kinyitható képeslapot is kaptunk, melyre feljegyezhettük, ami számunkra fontossá vált és megfogalmazódott bennünk a párunk felé. Végezetül egy kapott mécses figyelmeztet bennünket, hogy szeretetünk lángját őrizni és táplálni kell” – összegezte a lelki program történéseit Tatár Péterné Krisztina.

A délután lezárásaként a jelen lévő párok a szentélyben személyes házastársi áldást kaptak – Szenes István atya a következő szavakkal indított útjukra őket: „Isten tegye teljessé a jót, amit küldetésként rátok bízott! Az egymás iránti szeretetben való növekedést kívánom és kérem nektek.”

Forrás és fotó: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria