20 köbméter hulladéktól szabadították meg önkéntesek a hajdúböszörményi görögkatolikus temetőt

Kishírek – 2021. június 4., péntek | 14:00

A hajdúböszörményi parókia 1,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól a Polgári utcában található görögkatolikus temető megtisztítása, illetve az újabb hulladéklerakás megelőzése érdekében.

A pénzből lehetőség nyílt a terület teljes hulladékmentesítésére, takarítására és a szemétlerakás megelőzésére. Május 15-én negyven önkéntes vállalta a temető területén az illegális hulladék összegyűjtését, elszállítását. Egy 20 köbméteres konténer telt meg szeméttel.

Május 29-én bozótirtással folytatódott a munka. A közösség példamutató összefogással, együtt tisztította meg a temetőt és környezetét.

Annak érdekében, hogy a jövőben ne uralkodhassanak el hasonló állapotok, sorompót, térfigyelő kamerákat és figyelmeztető táblákat is elhelyeztek a helyszínen.

Az önkéntesek bíznak abban, hogy a helyiek értékelik az elvégzett munkát: „Hosszú távon fontos a környezet megóvása, hiszen a jövő nemzedékeiért is felelősséggel tartozunk. Másrészt a hulladék felszámolása, esztétikai, egészség- és tájvédelmi szempontból is fontos.”

A hulladékmentesítés az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. „Tisztítsuk meg az Országot! Projekt I. ütem” elnevezésű pályázat keretében valósult meg.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria