A pozitív személyiségről tartottak előadást a Görög Gödörben

Kishírek – 2018. február 27., kedd | 9:30

Február 20-án Soltész Ian önismereti tréner volt a Görögkatolikus Fiatalok Clubjának (GrFC) vendége a budapesti Görög Gödörben. Az önismereti tréner a pozitív személyiség kialakításáról beszélt.

Soltész Ian abban próbált meg segítséget nyújtani a fiatalok számára, hogyan formálhatják magukat sikeres személyekké. Elmondta, hogy a legelső lépcsőfok, hogy felelősséget vállalnak érzelmeikért és gondolataikért. Ezután a szavak mágikus erejéről beszélt, kiemelve, hogy a pletykálkodás és folyamatos kritizálás helyett inkább biztassanak, dicsérjenenek és motiváljanak másokat.

Az önismereti tréner felhívta a figyelmet az agymosás veszélyére, és annak fontosságára, hogy az embert kik veszik körül, és milyen dolgok, személyek által engedi befolyásolni a személyiségét. „Nagyon sokat számít, hogy milyen barátaink vannak, hogy kikkel töltünk sok időt, és az is, hogy milyen közösségekbe járunk” – mondta Soltész Ian.

Soltész Ian azt is kifejtette, hogy egy sikeres személyiség milyen célokat tűz ki maga elé; felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy minél konkrétabb célokat fogalmazzanak meg, és ezeket kössék határidőkhöz.

Az előadó számos helyen idézte a Szentírást is, többek között Jézus híres mondatát: „Legyen neked a te hited szerint”, ami tömören megfogalmazza, hogy merjünk hinni a céljainkban. Soltész Ian szerint Jézus volt a legnagyobb személyiségfejlesztő, mert a tanításának minden eleme ahhoz járul hozzá, hogy jobb emberekké váljunk.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye; Görögkatolikus Fiatalok Clubja

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria