Don Bosco ünnepe a bánsági Muzslyán

Kishírek – 2020. február 4., kedd | 16:46

Január 31-én Bosco Szent Jánost, a szalézi rend alapítóját ünnepelték lelkipásztoraikkal a muzslyai fiatalok és hívek. A helyi Szűz Mária Szent Neve templomban Pastyik Róbert általános helynök mutatott be szentmisét paptársaival, a hívek és szalézi szerzetesek jelenlétében.

Szentbeszédében a főcelebráns Don Bosco életéről beszélt, valamint tanításáról, amely ma is alapelv: a nevelésnél az értelmet és a szívet is figyelembe kell venni.

Bosco Szent János kiváló ember volt, aki életét az elhagyatott és szegény ifjúság nevelésének szentelte. Ő maga mondta: „Megfogadtam az Istennek, hogy életemet a fiataloknak szentelem.”

Ilyen indíttatásból megalapította a Szalézi Szent Ferencről elnevezett szalézi rendet; iskolákat alapított, ahol céljuk és nevelési módszerük érvényesülhetett: megelőzés, szilárd világnézet, biztos értékrend kibontakoztatása – emlékeztetett prédikációjában Pastyik Róbert atya.

A szentmisén zenei szolgálattal közreműködött a muzslyai Don Bosco énekkar. Jelen voltak a helyi Szervó Mihály Általános Iskola diákjai, valamint a tanári kar.

Az ünnepi esemény agapéval folytatódott.

Szöveg: Janez Jelen SDB

Forrás és fotó: Nagybecskereki Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria