Egyházmegyei szavalóversenyt tartottak Nyíregyházán

Kishírek – 2019. április 5., péntek | 10:00

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kerületi döntőinek legjobbjai március 30-án, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-plébánián mutatták be, hogyan tudják átadni a költők gondolatait, üzeneteit.

Az egyházmegyei szavalóversenyt Molnár Katalin, a helyi Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főigazgatóságának főigazgatója, a zsűri elnöke nyitotta meg Julian Sorell Huxley angol biológus soraival: „A beszéddel, de még inkább az írással az ember túl tudta emelni magát a halálon. A szájhagyományokban és a könyvekben fennmarad az egyén lényegi része, mert különféle időkben és helyeken tud hatni mások gondolkodására és tetteire; egy papírra rótt fekete jelsor könnyekre indíthat valakit, amikor már rég porrá omlott a csontja is annak, aki leírta.”

Ezután a zsűrielnök kifejtette, a költészet lényege, hogy az érzelmeinkre hasson, ha kell, felvidítson, mosolyra fakasszon; ha kell, sírásra hajoljon a szívünk általa. Nem véletlen, hogy életünk minden fontos eseményéhez versek kapcsolódnak. Gyakran idézünk nagy költőinktől, akik néhány sorban olyan érzelmeket tudnak kifejezni, amit mi csak több sorban vagy oldalban tudnánk leírni. Majd köszönetét fejezte ki a főigazgató a versenyzőknek, akik a versek szeretetét hozták el, hogy általuk Jézusról szóljanak.

Molnár Katalin azt is hangsúlyozta, még mindig sok olyan diák van, aki szereti az irodalmat, a verseket, aki nem rest megtanulni sokszor igen hosszú költeményeket, és bátran kiáll társai és a közönség elé. Öröm ilyen gyerekeknek versenyt rendezni. Majd így fogalmazott: „Egyre nagyobb értéknek tekintem, ha egy gyermek sok-sok elfoglaltsága, iskolai feladatai, a modern kor kísértései mellett időt szentel arra, hogy értelmezzen, megtanuljon egy verset. Hosszú út vezet a szavalóversenyig. Kitartás, türelem kell ahhoz, hogy a kiválasztott verssel ki lehessen állni a zsűri, a közönség elé.”

Azt tanácsolom nektek, hogy ne versenyezzetek, hanem verset mondjatok, szívből! A mai napon számomra – számunkra az a fontos, hogy azt lássuk, hogyan érintett meg a vers benneteket, hogyan tudjátok idevarázsolni, hogy gyönyörködjünk benne – kívánta a zsűri elnöke, végül pedig köszönetet mondott a verseny rendezőinek, a felkészítő pedagógusoknak, akik szívügyüknek tekintik a versekkel való foglalkozást.

A verseny végeredeménye ITT olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria