Először adták át Mogyoródon a Szent Mihály főangyal díjat

Kishírek – 2017. október 4., szerda | 17:37

Október elsején ünnepelték a mogyoródi Szent Mihály-templom búcsúját, a szentmise végén adták át először a Szent Mihály főangyal díjat.

 

A díjat a Mogyoródi Szent Mihály Templomért Alapítvány alapította ebben az évben, azzal a szándékkal, hogy mindazokat, akik életük példájával és cselekvő szeretetükkel kitűnnek a hívek sorából, elismerje.

Ebben az évben ketten kapták meg az elismerést, amely egy színezüst érem, egyik oldalán a mogyoródi templom és Szent Mihály képével, a másik oldalán a díj és a díjazott nevével és az évszámmal. Az érem mellé ezüst kitűzőt is kaptak a díjazottak, a templom sziluettjében mutatkozó Szent Mihály-ábrázolással.

A két kitüntetett: Kovács Józsefné, született Gregus Mária és id. Hutter György.

Kovács Józsefné 19 évesen, házasságkötése révén került Mogyoródra. A szülői házból hozta magával a Jóisten szeretetét és a máriás lelkületet. Mogyoródon lett tagja a Kalász Mozgalomnak és a mai napig őrzi ennek szellemiségét. A templom a második otthonává vált, hiszen huszonnégy éven keresztül díszítette virággal az Úr oltárát, melyre több oltárterítőt saját kezével készített. A mai napig varrja, mossa és vasalja a kehelykendőket. Hosszú évtizedek óta szervezi az egyházközségben a szentségimádási napokat, ahol maga is szívesen időz az Úr jelenlétében. A Don Bosco Nővérek hívására ígéretet tett a szalézi munkatársi közösségben és örömmel kapcsolódik be az oratóriumi munkába. Rendszeres vendéglátója a gyerekcsoportoknak, akiket mindig saját készítésű, finom süteményekkel vendégel meg. Házának udvara gyakran hangos az óvodás csoportok látogatásától is. Marika néni hitvallása: „Életünk nagy keresztjei és életünk nagy kegyelmei összefüggnek.” Ma is igénye van saját hitének formálására, korelnöke és aktív tagja az imaiskolának.

Id. Hutter György mogyoródi katolikus családban született, kisgyermek korában mint ministráns került közelebbi kapcsolatba az oltárszolgálattal. Később egész csapat ministráns fiút tanítgatott erre, végtelen szeretettel és türelemmel véve őket körül. Már aktív munkás évei alatt ellátta a templom körüli gondnoki teendőket. Nyugdíjazását követően kapta a felkérést a megüresedett sekrestyési posztra. Ettől kezdve napjai teljesen összefonódtak a templomi és egyházközségi teendőkkel. Fáradhatatlanul tette a dolgát, ő érkezett elsőnek és szinte minden esetben ő zárta a templomot. Harangozott, rendben tartotta a környezetet, mindenkihez volt néhány kedves szava, de legkedvesebb időtöltése a szent liturgia előkészítése volt. Ahhoz, hogy ennyi időt szentelhessen a templom körüli feladatokra, kellett egy biztos családi háttér és ez adott volt feleségének, Magdinak a személyében, akinek szintén csak köszönettel tartozik a közösség. Házukban 42 éven keresztül adtak otthont a karácsonyi ostyasütésnek. Példa értékű, áldozatos életet éltek. Gyuri bácsi, bár léptei már lassultak, szeretett feladatait egészen betegségéig ellátta. Hitvallása szerint minden papot egyformán tudott szeretni, mert magát az Egyházat igazán szereti.

Forrás  és fotó: Tóth József Miklós mogyoródi plébános

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria