Görögkatolikus orvosok, gyógyszerészek és egészségügyi dolgozók találkoztak Máriapócson

Kishírek – 2021. július 5., hétfő | 11:18

A koronavírus-járvány szakmai kihívásairól, azok pozitív hatásairól és a védőoltások fontosságáról is beszámoltak a „frontvonalból visszajött” kollégák a Görökatolikus Orvosok, Gyógyszerészek és Egészségügyi Dolgozók Nagy Szent Bazil Baráti Körének találkozóján június 22-én.

A járvány miatt korábban nem kerülhetett sor személyes találkozásra ezért idén nyáron szervezték meg az egyébként tavaly októberre tervezett eseményt.

A program a kegytemplomban kezdődött, majd a zarándokház nagytermében folytatódott, ahol megemlékeztek a közelmúltban elhunyt kollégákról a Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök tartott előadását az Eucharisztiáról.

Ezt kötetlen beszélgetés követte, mely során szóba került az Úrvacsora és az Eucharisztia különbsége, az ökumené, az ortodoxia, a két szín alatti áldoztatás, illetve az Oltáriszentséget kiszolgáltatók felelőssége is.

A betegellátásban és a védekezésben részt vevő szakemberek a Covid-19 okozta világjárvány szakmai kihívásairól is beszámoltak, és rámutattak az ezekkel járó pozitív hatásokra is, valamit hangsúlyozták a védőoltás fontosságát is.

Végül a NEK-en való szeptemberi részvétel lehetőségeiről, illetve a programokról hangzott el tájékoztatás.

A beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria