Gyermeknapi programot szervezett a székesfehérvári görögkatolikus gyermekvédelmi központ

Kishírek – 2023. június 7., szerda | 9:38

Idén első alkalommal szerveztek egész napos programot a gyerekeknek a székesfehérvári Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ munkatársai a Bregyó Sportcentrum Kemping területén június 3-án.

A gyermeknap programja nyitott volt: várták a nevelőszülőket és az érdeklődő helyi családokat is. A szervezők a legkisebbekre és a nagyobbakra is gondoltak a program összeállításánál.

A rendezvényt Spányi Antal megyéspüspök nyitotta meg, aki arról is szólt köszöntőjében, Jézus életében is fontos szerepet töltöttek be a gyermekek. Az Egyháznak is fontos, hogy a fiatalokat a keresztény élet értékeire nevelje és segítse őket további életútjukon.

A püspöki köszöntő után Magán Judit, a görögkatolikus gyermekvédelmi központ intézményvezetője és Jármi Zoltán, az intézmény lelki vezetője kívánt tartalmas, szórakoztató napot a gyermekeknek, és arra kérte a résztvevőket, ragadjanak meg minden lehetőséget, hogy igazi, jókedvű ünnepé váljon számukra ez az alkalom.

A gyerekek megtekinthették a tűzoltó- és a rendőrautókat, részt vehettek kézműves-foglalkozásokon és a számos vidám programon.

Szöveg: Berta Kata

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria