Keresztutat áldottak meg Bakonygyepesen

Kishírek – 2018. május 30., szerda | 13:38

Május 21-én, pünkösdhétfőn újonnan épített keresztutat és kálváriadombot áldott meg Takáts István érseki kancellár az Ajkához tartozó Bakonygyepesen.

Az ünnepség szentmisével kezdődött, melynek kezdetén Sándor Mihály plébános köszöntötte a híveket, a vendégeket és Takáts István kancellárt.

Szentbeszédében Takáts István arról beszélt, hogy az apostolok életében az igazi fordulatot nem a Feltámadottal való találkozás jelentette, mert ezután is bezárkóztak, tele voltak kételyekkel, féltek, hogy megkínozzák őket. Az igazi fordulatot a pünkösd hozta el számukra, ekkor a félelemből átmentek az örömbe.

A szónok a vak emberek élethelyzeteit bemutató láthatatlan kiállítással érzékeltette, hogy mekkora öröm kilépni a világosságra, a fényre. Ám nemcsak fizikai fény van, hanem a szeretetnek és a hitnek is van világossága, fénye. A szeretet fényében szépnek látom a világot. Egy édesanyának az ő gyermeke a legszebb a világon, mert őt a szeretet fényében nézi. A gyermek szemében az édesanya a legszebb nő, és az édesapja a legjobb kiállású ember.

A hit fényével kapcsolatban három gondolatot osztott meg az érseki kancellár. Először arra biztatott, hogy önmagunkat lássuk a hit fényében. Isten ajándékai vagyunk, ő akart minket: minden ember egy megvalósult csoda.

Másodszor nézzük a hit fényében a másik embert. Jézus találkozott a bűnös asszonnyal, szóba állt vele, és megbocsájtott neki. A keresztfán a jobb oldalán lévő gonosztevőhöz is szólt: még ma velem leszel a paradicsomban. Ne a negatív tulajdonságokat keressük embertársainkban; ha találkozunk valakivel, legalább három jó dolgot mondjunk róla! – hangsúlyozta Takáts István.

Harmadszor arra buzdított, hogy szemléljük életünk távlatát a hit fényében. Az apostolok a föltámadás reményét pünkösdkor élték át. Ez a remény éltessen bennünket is. Életünk végén nem a halálé az utolsó szó, hanem Isten szeretetéé. Semmit sem vihetünk át a másvilágba, csak azt a szeretetet, együttérzést és segítséget, amit másoknak adtunk.

A szentmise után a résztvevők körmenetben vonultak a templomkertben épített keresztúthoz.

Áment Márton helytörténész beszédében elmondta, hogy idén ünnepelik a ma már Ajka részének számító község fennállásának 800. évfordulóját, és ennek emlékére állíttattak keresztutat. A keresztút által hálás szívvel kívánnak emlékezni elődeikre, akik a nehéz időkben sem adták fel hitüket. „Hitünket mi, utódok sem hagytuk el, és hogy továbbra is meg tudjuk tartani, ahhoz az itt felállított keresztút erőt fog adni.”

Takáts István megáldotta a keresztutat. Arra biztatta a híveket, emlékezzenek Jézus szenvedésére és halálára. Jézuséra, aki nem a hősök halálával, hanem a gyengék halálával halt meg – ezáltal megmutatta, hogy a leggyengébb embertársunk sem marad egyedül a halálban. 

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Áment Szilárd

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria