Kis Szent Teréz-imanap Makón

Kishírek – 2019. október 14., hétfő | 14:25

A makó-újvárosi Szent László király plébánia immár tizedik alkalommal adott otthont a Kis Szent Teréz-imanapnak, melyre idén nemcsak a Szeged-Csanádi Egyházmegye különböző plébániáiról, hanem távolabbról, még határainkon túlról is érkeztek hívek. Az október 5-én tartott imanap vendége Varga László kaposvári megyéspüspök volt.

A főpásztor a napkezdő dicsőítés után Kis Szent Teréz és az Eucharisztia címmel tartott előadást: a megtestesülés misztériumából kiindulva a bennünk élő és az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus titkairól tanított.

Elmélkedését Varga László püspök ellentétpárokra építette: Krisztus mint gyermek és mint áldozat, mint gazdag, aki szegénnyé lett, mint hatalmas Isten, aki értünk sebezhetővé vált és megtöretett, s mint szent, aki korlátozott, fizikai, anyagi világunk része lett. Tanításának záró részében bemutatta, hogy e pontok hogyan jelentek meg Teréz életében és lelkiségében.

Délután az Eucharisztiával kapcsolatos tanúságtételek hangzottak el: egy háromgenerációs család tagjai arról beszéltek, hogy mit jelent nekik a szentmise; további három tanúságtevő pedig arról, hogy mit jelent számukra a rendszeres szentségimádás.

A résztvevők – a hagyományoknak megfelelően – levelet írhattak Lisieux-i Szent Teréznek. Püspöki szentmise, majd szentségimádás zárta a lelkinapot.

Szöveg és fotó: Pálfai Zoltán makói plébános

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria