Koncert a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtárban

Kishírek – 2019. április 5., péntek | 9:50

Március 28-án második alkalommal léptek fel az egyházmegyei könyvtárban a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium zeneművészeti tagozatos diákjai.

A koncert alapötlete a 2017 októberében nyílt Biblia-kiállítás kapcsán született. Ezt a kollégium vezetője, Tálas Józsefné Marika, valamint a művészeti gimnázium igazgatója, Rápli Róbert és Molnár Dániel zeneművészeti igazgatóhelyettes is nagy lelkesedéssel támogatták– mondta el köszöntőjében Rónainé Magyar Krisztina gyűjteményvezető.

A köszöntő után a zeneművészeti tagozatos diákok által válogatott nyolc zeneműből csendültek fel részletek, időrendi sorrendben.

A koncert moderátora a gimnázium diákja, Pozsonyi Csenge volt, aki be is mutatta az előadott műveket, így a közönség a zene élvezetén túl érdekes zenetörténeti információkkal is gazdagodott.

A tavalyi koncerthez hasonlóan idén is különleges és hangszerek tekintetében is változatos zenei élmény részesei lehettek a jelenlévők – Budai Janka, Gácsi Vivien, Jassó Gellért, Kocsis Anna, Nagy Elek, Rozina Róbert, Sebestyén Virág és Zolnai Fanni közreműködésével.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria