Lakatos Menyhért Szavalóverseny a Miskolci Egyházmegyében

Kishírek – 2020. október 13., kedd | 13:29

A Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda szervezésében idén rendhagyó módon tavasz helyett ősszel, október 2-án rendezték meg a Lakatos Menyhért Szavalóversenyt, mely elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek számára ad lehetőséget tehetségük megmutatására.

A felkészítő tanárokat és a versenyző gyerekeket Makkai László szakmai vezető köszöntötte, majd Suha Lilla, a Miskolci Egyetem hallgatója elszavalta Szécsi Magda Hazám című versét.

A versenyzők kilenc településről, hét intézményből érkeztek, két korcsoportban, általános és középiskolás kategóriákban zajlott a megmérettetés. Minden résztvevő egy Lakatos Menyhért-vers, illetve egy szabadon választott vers előadásával készült.

A versenyt közös játék és ebéd zárta.

A teljes beszámoló és az eredmények ITT találhatók.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria