Lelkinap Újlakon

Kishírek – 2018. április 6., péntek | 15:18

A március 24-i lelkinapon Kozma Imre OH és Lendvai Zalán OFM tartott előadást az újlaki Sarlós Boldogasszony-templomban.


Hagyománya van a kiscelli keresztútnak: volt már korábban virágvasárnapi családi délelőtt alkotóházzal; esedékes volt az elsőáldozásra készülő hittanosok foglalkoztatása. „Csak” ezeket kellett összeadni, megtoldani előadásokkal és megbeszélésekkel, szentségimádással és közös ebéddel – és máris előállt a tartalmas lelkinap, amely felülmúlta a szervezők várakozásait.

A felnőttek délelőtt Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, délután Lendvai Zalán OFM előadását hallgatták meg. Ezalatt a hallgatóság soraiban ülő szülők gyerekeinek énekeket tanítottak, alkotóházat, kreatív sarkot működtettek. Néhány anyuka külön megköszönte, hogy ekképpen tehermentesítve még gyónnia is sikerült...

Mindkét előadás után voltak kiscsoportos beszélgetések, ahol a résztvevők nemcsak gondolataikat mondhatták el (néha akár bővebben is a kelleténél), de egymást is (jobban) megismerték. Volt csend is: délben egy félórás szentségimádás; délután keresztút a természetben rekordszámú résztvevővel.

Az újlaki lelkinapon körülbelül százan vettek részt, de az eseményt ennél is többen támogatták: volt, aki odahaza vállalkozott 80 adagnyi kávé lefőzésére; volt olyan kisközösség, amely elutazott ugyan, de indulás előtt, pénteken este még kikészítette a kertbe a padokat, asztalokat.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria