Meleg ételt osztott rászorulók részére az egyeki karitászcsoport

Kishírek – 2019. január 22., kedd | 9:25

Mintegy száz rászoruló család részére osztott meleg ételt a Szent Ferenc Karitászcsoport január 18-án a Hajdú-Bihar megyei Egyeken.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az egyeki Szent Ferenc Karitászcsoport tagjai 135 adag meleg ételt osztottak ki a hely a Karitász-ház udvarán. A szervezet gondolt a külterületeken élőkre is, akiknek otthonukba szállították az egyeki étterem dolgozói által elkészített és előre becsomagolt ételt.

Az ételosztás mellett sor került az előző hetekben meghirdetett, és még most is tartó gyűjtés során adományozott gyermek- és felnőttcipők, csizmák, papucsok, szandálok átadására is. „A megajándékozottak meleg étellel, meleg lábbelivel, és meleg szívvel térhettek otthonukba” – fogalmazott Pappné Fekete Mónika, a karitászcsoport vezetője. 

Az ételosztást megelőzően a csoport tagjai a Szent Fausztina lelki közösség körében — köztük a helyi Szent János Katolikus Iskola diákjaival— az irgalmasság rózsafüzérét imádkozták el énekes formában.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria