Ministránsok és motorosok közös találkozója Sajópálfalán

Kishírek – 2019. május 30., csütörtök | 14:31

Május 18-án, szombaton ministránsok és motorosok gyűltek össze közös Szent Liturgiára Sajópálfalán.

A Szent Liturgián elhangzott szentbeszédben Fedor Péter atya kiemelte, mily különleges ajándéka Istennek a ministránsok számára, hogy az oltár körül szolgálhatnak. Többek között a szabadság szeretetéről beszélt, melyet a ministránsok talán a közelgő nyári szünetben, a motorosok az utazás és száguldás élményében ízlelhetnek meg.

A teljes szabadságot azonban Jézus Krisztusban fedezhetjük fel, aki minket is meghív erre a tapasztalatra: szabadok lehetünk a még több szeretetre! – hangsúlyozta a szónok.

A liturgia után Péter atya megszentelte a pihenő motorokat. A gyerekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy felülve rájuk, ismerkedjenek a járművekkel. A motorosok Edelény felé vették az irányt.

A ministránsoknak Makkai László atya Zakeus történetéről beszélt. Zakeusra mindenki „lenézett”, mivel alacsony termetű ember volt, egyedül Jézus volt az, aki „felnézett” rá. Ehhez előzőleg szükséges volt, hogy Zakeus vágyja látni Jézust, továbbá bátorságra, hogy felmásszon a fügefára. Krisztus tekintete minket is felemel – mondta előadásában László atya.

A lelki-szellemi útravaló után a hittanosok egy része focizott, mások a falu szélén csörgedező forráshoz vezető imaösvényt járták be.

A találkozó végén szabadtéri ebéd várta a hittanosokat a zarándokház udvarán.

Szöveg: Kissné Huszti Andrea/Miskolci Egyházmegye

Fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria