Templombúcsút és bérmálást ünnepeltek Nyergesújfalu 250 éves templomában

Kishírek – 2020. október 3., szombat | 12:31

Szeptember 26–27-én a közösségépítés jegyében szerveztek programokat a nyergesújfalui plébánián, mely idén ünnepli a Szent Mihályról elnevezett temploma felszentelésének 250. évfordulóját. A járvány miatt Vitális Gábor szalézi plébános szolgáltatta ki – főpásztori engedéllyel – a bérmálás szentségét. Bakonyi Loretta beszámolóját olvashatják az ünnepről.

A templombúcsú ünnepére triduummal készültünk. Péntek és szombat este a hegyi beszéd tanításán keresztül a keresztény élet erényeit állította elénk Vitális Gábor.

A plébános a vasárnapi ünnepi szentmisében már nemcsak a keresztény embert, hanem a keresztény közösséget, az egyházközséget állította elmélkedése középpontjába. Szemléltetésként egy téglát tartva a kezében az egyházközségben betöltött helyünkre, szolgálatunk fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelte a tettek fontosságát.

A szentmise végén az Egyház Lelkét hívtuk, kértük a litániában, hogy saját keresztény életünket és egyházközségben betöltött szolgálatunkat gazdagítsa, alakítsa; majd szentségi áldással indultunk küldetésünk teljesítésére a hétköznapokba.

Ezt megelőző nap, szombaton ünnepeltük azt a 11 fiatalt és 4 felnőttet, akiknek a májusra tervezett bérmálásuk a karantén miatt meghiúsult, majd ezt pótolva, szeptember 26-án az esztergomi bazilika adott volna helyet a szentség kiszolgáltatásának. A koronavírus-járvány második hulláma azonban ezt a tervet is átírta. A tömeges csoportosulás elkerülése végett bíboros főpásztorunk ebben a különleges helyzetben a helyileg illetékes plébánosoknak adott engedélyt a bérmálás szentségének kiszolgáltatására.

A plébános szentbeszédében hangsúlyozta, hogy a bérmálandók hitbeli tudása, Egyház iránti elköteleződése, közösségben betöltött szolgálata a Szentlélek pecsétje nélkül nem teljes. Majd szemléletesen bemutatta, miért igaz ez. Egy kalapáccsal próbálta a vasat formálni. Ahogy ebben a folyamtban a tűz, a láng segít, úgy az emberi lélekben is a Szentlélek munkája hozza meg a gyümölcsöket. Ha engedjük, hogy a Lélek átformáljon, és egészen hasonlóvá tegyen minket Krisztushoz, akkor válunk elkötelezett, mások számára példaértékű és a közösségben szolgálatot teljesítő kereszténnyé, mint ahogy bérmavédőszentük is azok lettek.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria