Nyírlugosról zarándokoltak Máriapócsra

Kishírek – 2020. október 8., csütörtök | 12:39

Október 3-án nyolcvankét zarándok kelt útra Nyírlugosról Máriapócsra. A nap eseményeiről az egyik zarándok számolt be, melyből részleteket közlünk.

„Máriapócs az a hely, ahol a csodák megtörténnek” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Ignácz András nyírlugosi parókus a zarándoktestvéreket. „Ma elmondhatjuk: nemcsak ott, hanem 30 kilométerrel távolabb, Nyírlugoson is a csodák kertjében járunk. Az a tény, hogy ennyi ember indul el gyalog zarándokként Egyházunk édesanyjához Máriapócsra, az nemcsak csoda, hanem csodálatra is méltó!”

A 82 zarándok között volt olyan, akinek első útja volt ez, de volt olyan is, aki már tizennyolcszor tette meg ezt az utat élete során. 

Nyírlugos határát elhagyva nemcsak útszéli kereszteknél állt meg a csoport, hanem egy öreg nyárfánál is, ahol három évvel ezelőtt néhány zarándok dróttal felerősített korpuszt talált. Erre az alkalomra kitisztított, térköves, virággal díszített terület várta a hosszan kígyózó erdei útról érkező zarándokokat. 

Nyírbogáton Terdik Mihály parókus már messziről hallotta az éneklő zarándokokat, harangszóval köszöntötte a közeledő testvéreket. „Nem is emlékszem – mondta –, mikor jöttek ennyien Nyírlugosról görögkatolikusok a pócsi Szűzanyához.” Templom és az egyházközség bemutatása után a születésnapját is tartó házigazda terített asztallal várta a hozzá betérő vendégeket.

Hálatelt szívvel köszönjük meg a pócsiak vendégszeretetét, az önkormányzat személyszállításban nyújtott segítségét, a lovaskocsit, aki kísért bennünket. És nem utolsó sorban a nyírlugosi sportegyesületnek azt, hogy a testet-lelket tápláló vendégebéddel egy csapatot alkothattunk.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás: Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség, Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Ivancsó Rebeka, Rádi Dávid, Ignácz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria