Ökumenikus kórustalálkozót tartottak Székelyudvarhelyen

Kishírek – 2018. június 4., hétfő | 13:07

A nemzeti összetartozás napjának előestéjén, június 3-án tartották Székelyudvarhelyen, a Bethlen-negyed városrészben lévő keresztény egyházközségek kórusainak találkozóját, amelynek házigazdája a református egyházközség volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az áhítat után Szabó M. Attila történész előadást tartott a trianoni békeszerződésről, majd Ilyés Hunor harmadéves teológiai hallgató elszavalta Wass Albert Üzenet haza című versét. A templom harangja egy percig szólt, majd a jelenlévők elénekelték a magyar Himnuszt.

A kórusok fellépésének sorát az unitáriusok kezdték, Vass-Székely Piroska karnagy vezetésével. Ezután a Kis Szent Teréz-plébánia Iubilate Deo kórusa következett, Székely István kántor vezetésével. A Bethlen Gábor református kórus Máthé Vilma irányításával zárta a fellépők sorát.

A találkozó végén Bekő István Márton református lelkész köszönetet mondott a kórusvezetőknek, -tagoknak, hogy harmadik alkalommal énekeltek együtt.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Bekő Máté 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria