Pályaorientációs napot rendeztek a nagykállói görögkatolikus gimnáziumban

Kishírek – 2018. január 12., péntek | 15:43

Január 10-én a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium tanulói továbbtanulásukat segítő pályaorientációs napon vettek részt.

A Nyíregyházi Egyetem Matematikai és Informatikai Intézetétől Vegera József tartott előadást, bemutatta az intézményben folyó munkát és a továbbtanulási lehetőségekről is adott tájékoztatást. Simon Béláné, a robotlabor vezetője érdekes bemutatót tartott a diákoknak. A kémia előadóban Csodálatos kémia címmel tekinthetett meg előadást a rengeteg érdeklődő, a fizika előadóban pedig a Nyíregyházi Egyetem kiállítása várta a fiatalokat. A közösségi szolgálatról érdekes tájékoztatót hallgathattak meg a kis gimnazisták, mankóként szolgálva a még előttük álló évekhez. 

 

A végzősöknek az ELTE képviselői tartottak általános tájékoztatót, illetve a Debreceni Egyetem hallgatói a szociológia tanszéket ismertették meg velük. Az IT Service Kft. is képviseltette magát a napon. Az ebédlőben érettségi tájékoztatón vettek részt a végzősök, előtte pedig a Nyíregyházi Egyetemről érkezett előadók nyújtottak kézzel fogható segítséget az egyetemi képzésekről.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria