Rászoruló időseket köszöntöttek Ácson

Kishírek – 2019. november 28., csütörtök | 13:00

November 19-én, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe alkalmából rászoruló időseket köszöntöttek a Komárom-Esztergom megyei Ácson.

Az eseménynek az ácsi gondozási központ adott otthont. A megjelenteket Szentirmai István, a város polgármestere köszöntötte, majd Nagy Tamás alpolgármester mondott beszédet, kifejezve reményét, hogy ez az alkalom hagyományteremtő lesz.

Ezt követően Szalai Gábor plébános megáldotta, majd egy-egy rózsaszál mellett kiosztotta az időseknek az Erzsébet-kenyereket. Az Erzsébet-napi adományok összegyűjtését Tósaki Andrásné, az ácsi karitászcsoport vezetője koordinálta.

Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódott az Erzsébet-bál, melynek bevételét ugyancsak karitatív célokra fordították az ácsi egyházközség tagjai. A rendezvény fővédnöke ebben az esztendőben Romanek Etelka, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke volt, aki gratulált az ácsi közösség lelkes munkájához.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Nagy Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria