A találkozó célja, hogy a csoportok működéséből ötleteket merítsünk, a tagjaikat pedig megismerjük, de leginkább a közös ima erejének megtapasztalása ösztönzött bennünket. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a helyszín biztosításáért a helyi Önkormányzatnak is.
Farkas László plébános nyitó gondolataiban kifejtette, hogy az egyházközség olyan, mint egy szív, melyet két ág táplál: az egyik az egyházközségi tagok segítő, támogató munkája, a másik az a lelki háttér, melyet a Rózsafüzér Társulatok buzgó imádságos lelkülete biztosít.
Örömmel hallgattuk egymás beszámolóit, miszerint valaki édesanyjától kapta ezt a lelki örökséget, mások maguktól csatlakoztak, voltak, akik többszöri hívásra mondtak igent, hogy ehhez az imacsoporthoz tartozzanak. Mindannyian sokszor megtapasztaltuk a Szűzanya segítségét, az ima erejét betegség vagy életünkben előforduló nehézség alkalmával. Többen lelkesen beszéltünk a közeli Pusztacsatárról, ahova akár már gyerekkorunktól fogva tavasztól ősz végéig szívesen zarándokolunk, hogy Jézus Anyja hálánkat, köszönetünket, kéréseinket vigye Fia elé. Épültünk egymás Mária iránti tiszteletében, erősítettük egymásban a máriás lelkületet, akár egy-egy zarándoklat felelevenítésével.
Majd kötetlen, jókedvű beszélgetésre került sor a bagodi, kávási, zalaboldogfai, zalaszentgyörgyi, illetve hagyárosböröndi tagok között. Közben pedig finomabbnál finomabb házi készítésű sütiket, pogácsákat fogyasztottunk a hagyárosböröndi vendéglátók jóvoltából. Majd a szeles időben átsétáltunk a templomba, ahol közösen mondtuk el a dicsőséges rózsafüzért. Minden titkot egy-egy falu képviselője imádkozott elő, erősítve ezzel is az összetartozást. Felemelő érzés volt hallani a titkok között felcsendülő szép Mária énekeket, melyek betöltötték kicsiny templomunkat. Hálát adtunk a sok kegyelemért, melyben ezen az őszi délutánon részesültünk. A találkozó végén László atya által a jó Isten áldásában részesültünk.
Lelkiekben megerősödve, feltöltődve, a találkozások örömével tértünk haza, szívünkben ezekkel a gondolatokkal:
„Szent Olvasót mikor mondtunk, Máriának füzért fontunk.
Fonogattuk koszorúnkat, Rózsfüzért Asszonyunknak.”
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria