Szabó Lajos kanonok az idei Pro Urbe díjas Sepsiszentgyörgyön

Kishírek – 2019. május 3., péntek | 16:28

Sepsiszentgyörgy városi közgyűlésének döntése értelmében Szabó Lajos kanonok, a Szent József-templom plébánosa, a cserkészmozgalom újjáélesztésének meghatározó szereplője vehette át idén a Szent György-napok alkalmával a város díszpolgári címének elnyerését jelentő Pro Urbe díjat.

A kulturális bizottság öt jelölt közül választotta ki a város következő díszpolgárát, Szabó Lajos római katolikus kanonokot, aki a hagyomány szerint a Szent György-napokra időzített dísztanácsülésen vette át a kitüntetést – adta hírül a Háromszék.

Május 2-án, a sepsiszentgyörgyi városi közgyűlésen ismertették a kitüntetett közösségért végzett szolgálatának legfontosabb állomásait. Sztakics Éva alpolgármester kiemelte Szabó Lajos kanonoknak a Szent József-plébánia élén végzett közösségépítő tevékenységét, a cserkészmozgalomnak a rendszerváltást követő újraélesztésében játszott szerepét, azóta is aktív támogatói  szerepét és a Krisztus Király-templom megépüléséért hozott áldozatát.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Albert Levente

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria